Most mondom

Facebook

2013.06.20. 03:05 cozumel

Túlzásba viszed ezt a fitneszt

Címkék: egészség fogyás mozgás túlsúly

A napokban merült fel a téma egy fitneszblogon, de nekem is rengeteg ismerősöm belefutott már ebbe a helyzetbe.

Adott egy 55 kilós fitt lány, aki az elmúlt pár évben testsúlyának felétől szabadult meg. Rengeteg munka, kitartás, kemény edzések és tudatos táplálkozás eredményéről van szó, semmi varázspirulát nem húzott elő a bűvész a kalapból. 

936003_536234109746221_997144224_n.jpg

a kép csak illusztráció, a történethez semmi köze

Most lehetne azt firtatni, hogy hogyan jutott el a lány a 110 kilóig, de ez a történet nem erről szól.Vegyünk is helyette egy olyan helyzetet, amiben a főszereplő ugyanezzel a módszerrel “csak” 25 kilót fogyott, mire az ideális súlyát elérte. Ez sokkal hétköznapibb sztori.

Az ember azt hinné, hogy ilyenkor örül a család, gratulálnak a barátok, hiszen senkinek nem kell magyarázni, mennyivel egészségesebb így hősünk, aki, mondjuk, legyen Kitti. Ez egy ideig így is van, az első tízesnél még mindenki gratulál Kittinek. Tizenöt körül már valami vibráló őszintétlenség jön le a barátok hangszínéből, de alig zavaró, ezért Kitti továbbra is biztatásként értékeli a kommenteket. 

Húsz körül van az a fordulópont, ahol konkrétan aggodalmaskodó mondatok hangzanak el. Nem viszed te kicsit túlzásba ezt a fitneszt? Mennyit sportolsz te egy nap? Most tényleg csak ennyit fogsz enni? Na megengedheted ám magadnak azt a szelet sütit, nem kell már többet fogynod! Kicsit túl izmos vagy, a pasik jobban szeretik ám a gömbölyebb nőket!

Kittink érti. Aggódnak érte. Szeretik őt és féltik az egészségét. Ezért aztán szeme se rebben és nem szól vissza, amikor valaki két szelet dobos torta közt, félig teli szájjal fejti ki rosszallását. Csak egy dolgot szeretne tudni.

Hol voltak ezek az aggodalmaskodó hangú egészségügyi tanácsok, amikor ő majdnem elérte ideális testsúlya másfélszeresét (kétszeresét)? Amikor sírva ment fel egy emeletet, és a legfelső lépcsőfokon le kellett ülnie, 28 éves fiatal nő létére? Amikor minden este fájdalomcsillapítóval aludt el, mert annyira fájt a térde, bokája? 

És miért, miért ilyen félelmetes tükör, hogy neki sikerült az, ami a családi-baráti körben oly sokaknak nem? 

 

19 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://nemopcio.blog.hu/api/trackback/id/tr785369663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

yukikoka 2013.06.20. 06:55:56

Az a baj, hogy ez az általános attitűd, gyerekekkel kapcsolatban is. Én alig hallottam szülőt vagy gyerekorvost azon aggódni, hogy egy gyerek túlsúlyos, vagy hogy víz helyett egész nap cukros lónyálat iszik. Azon már inkább, hogy "sovány", meg hogy "nem eszik rendesen" (értsd: fél disznót vacsorára) holott utóbbi - ha a gyerek egészséges, fejlődik és mozog rendesen - nem probléma.

Amúgy igen, az emberek nem szívesen szembesülnek azzal, hogy másnak sikerül az, vagy még több, mint ami nekik nem, pusztán az elhatározás és az akaraterő különbségei okán.

macsk-a 2013.06.20. 07:21:21

Látod ez nekem volt a csapdám.... én "nem ettem rendesen" 3 éves koromban, mert "nem volt étvágyam" ezért elkezdtek tömni orvos által felírt étvágygerjesztővel.. az eredmény: egy túlsúllyal telt gyerekkor, amit sem fiatal felnőttként, sem most, középkorúan nem tudtam eltüntetni.Sem megfelelő étkezéssel, sem rendszeres mozgással. És még még mindig nem adtam fel.... az én gyerekeim csak akkor és csak annyit esznek, amikor és amennyire éhesek. Ha jóllaktak sem szoktam beléjük erőltetni semmit " az a jógyerek, aki szépen eszik" jeligére. Csokit sem esznek ebéd helyett, vizet szeretnek, mert ehhez szoktak és álló nap rohangálnak. Érdekes: mégis nőnek mint a gomba és egészségesek. Pedig a rokonok szerint szörnyű, hogy nem tanítom őket arra, hogy a kaját meg kell enni...

hallohallo · http://britesite.blogspot.com/ 2013.06.20. 07:30:27

a rendszeres mozgást és az egészséges étkezést még mindig nem bírta benyelni a nép.

amikor huszonéves voltam, 48 kiló, a szüleim állandó megjegyzésekkel sugallták, hogy kövér vagyok, ugyanakkor tömtek kajával, és amikor meg tornáztam, körbeültek, és vagy nevetgéltek, vagy kritizáltak, hogy túlzásba viszem.
aztán meg meglepődtek, amikor később megtudták, bulímiás voltam (na vajon mitől).

szóval külső elvárás a szép test, de egyrészt nincs meghatározva, mi a szép, és minden egyes ember az adott nő testét köztulajdonként méregetve teszi a megjegyzéseket, hogy szerinte milyennek kéne lennie, másrészt ezeknek a testideáloknak az elérése csak vizuális téma, még csak véletlenül se merül fel az egészség, ha az ember alkatát méregetik ismerősök/ismeretlenek.

Audrey80 (törölt) 2013.06.20. 09:02:15

Puszta irigység, mint amikor vissza akarják rántani azt, aki sokra vitte közülük.
Most már nem lehet szánakozni felette, lesajnálni, hogy szegény 100 kilós, egész nap zabál. Nem, mert látszik, hogy olyan testet csinál magának kemény munkával, amire ők sosem lennének képesek.
Pedig ha ez tényleg így van, akkor őrült erőfeszítés lehet, kevés kaja és edzés egy életen át, ha a levegőtől is hízós típus.

Ilyenkor örülök, hogy az én rokonaim messze laknak és nem szólogatnak be :)

ErrOr 2013.06.20. 10:41:15

Le kell szarni, hogy ki mit mond, csak a kitűzött cél lebegjen a szem előtt, és az elérésére kell törekedni. Egy sütemény nem bűn, hálás lesz érte a szervezet, csak a célt ne téveszd szem elől.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2013.06.20. 11:52:10

"Kittikém, nem vagy te egy kicsit túlsúlyos? Le kéne fogynod, nem?"

Kitti örült volna a Facebook-fotója mellett egy ilyen kommentnek.

cozumel 2013.06.20. 14:37:02

@▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒: hát izé, létezik fészbukon kívüli kommunikáció is, nem?

nálunk szegény drága nagyi volt ilyen "jajjj de sovány vagy kiscsillagom" típus, neki magának persze ezer problémája volt a túlsúlytól. aztán olyan súlyos lett, hogy meg kelett tanulnia diétásan főzni, akkor kiderült, hogy ő úgy is remekül tud főzni.

cozumel 2013.06.20. 14:38:52

@ErrOr: egy süti nem probléma, de tudod, rengeteg egy sütis helyzet van. mindenképp lesz olyan, hogy pont annak mondasz nemet, aki ezt kifogásolja.

cozumel 2013.06.20. 14:45:22

@macsk-a: egyszer felmérést csináltam egy nagyon elhízott fiatal nővel. megkérdeztem, mikor kezdődtek a súlyproblémái.
azt felelte, nem is emlékszik rá, hogy mikor NEM volt kövér. a szülei nagyon hamar elváltak az ő születése után, és ment a versengés, hogy ki tudja jobban elkényeztetni a gyereket. természetesen, kaja formájában is. amit kért, csipsz, kóla, muffin, fagyi, mindent megkapott.
121 kiló volt a kb172 centijéhez.

macsk-a 2013.06.20. 15:37:30

Cozu, ennyire nálam nem volt gáz a szitu, én "csak "70-75kg voltam a 175 centimhez. Aztán lediétéztam. Mozgásmellett 65-re, amit tartottam, aztán jött egy anorexia, amit 52 kg-nál sikerült megfogni, visszajönni 60-ra, aztán pár év múlva mégegy, akkor 47 kg-nál álltam meg. Pershe az izom ment, a zsír maradt. Sosem volt optimális a zsír-izom arányom. És most ezen dolgozom, hogy suzukiból hummerrá képezzem magam. De nagyon, de nagyon nem látom az eredményt. Én egy zsírosan vékony vagyok! Nagyon szeretnék a zsíromból ledolgozni, arányokat javítani.
Egysütis helyzetekben nem hiszek :-)

Audrey szerintem bárki képes rá, ha akarja. És épp itt a buktató, hogy nem akarja, csak vágyakozik a csipsz és a tv mellől. Ez kevés

Ziebi 2013.06.20. 18:40:04

Fogyókúrázz, de ne nálam, hát nem látod mennyit főztem neked, egész délelőtt konyhában voltam te meg meg se kóstolod. Nehogymár ki kelljen dobni, direkt nektek vettem. Csak kóstoljátok meg. azért oda kéne figyelnetek a vérnyomás meg a cukorbaj miatt. De tele a hűtő, nem igaz hogy semmit nem esztek.

Audrey80 (törölt) 2013.06.20. 20:38:29

@macsk-a: mi az, hogy zsírosan vékony??

Persze, bárki képes lenne rá, ha igazán akarná. A lehetőség adott, csak valakinek van hozzá lelkiereje, van akinek meg nincs, mert odavan a kajákért, mást meg nem izgat egyáltalán.

Anorexia: na, én 52 kg voltam, amikor elkezdtem fogyni, de azon kívül, hogy néha megjegyezték, hogy sovány vagyok, amire az volt a válasz, hogy de apám is az, öröklött dolog, nem foglalkoztak vele. Ez jó régen volt, de már akkor is a kövér volt a ciki, a gebe meg nem.

macsk-a 2013.06.20. 22:23:02

@Audrey80: Az, amikor az ember elfogyja a nemevés miatt az izmait, viszont a zsírocska ott marad gonoszul. És ha csak a kilókat nézed, akkor ideális, vagy épp kicsit alatta van az optimálisnak a bmi-d, de ha a testzsírszázalékot nézed, akkor kínos eredmény jön ki....

cozumel 2013.06.20. 22:42:17

@Audrey80: skinny-fat, ez egy elterjedt kifejezés a fitneszben. macska jól magyarázta, arról van szó, hogy igazából első ránézésre valaki vékony, nincs feleslege, de a test állaga, kompoziciója nem optimális. gyenge izomzat, sokszor rossz tartás emiatt, stb.

ennél sokkal egészségesebb az, aki ugyan kicsit több zsírt raktároz, de van alatta szolid izomzat is.

Audrey80 (törölt) 2013.06.21. 08:28:29

Köszönöm a válaszokat, majd ha lesz valami egészség-hét, megnézetem, kíváncsi vagyok erre is. Bár a súlyom nekem állandó, meg a mérlegből is kifogyott az elem :)

Scala 2013.06.21. 09:53:12

Szerintem itt a kövér és a nem sovány a kulcsfogalom. Amíg Kittit az zavarja, hogy kövér - és hát az is - addig mindenki jó fej. Onnantól, hogy már az a baja, hogy a trendnek megfelelő soványságot nem látja a képeken, tükörben, már mindenki az onkológiát vagy az pszichiátriai anorexia kezelést vizionálja.

Nem csak elkívánásról van szó egyébként. A megjegyzések mögött sok sztereotípia, az ideálisnak beállított testkép 90-es évek óta tartó, főként 2000-es években felerősödött vékonyodása, szálkássága (idősebb generációt ez simán megzavarhat); és széles, fiatal tömegeknél a testtudat oly alacsony mértéke, hogy fogalma sincs ő mit tudna kihozni a sajátjából, mert sose látta a hasfalát, vékonynak a combját, feszesnek a fenekét, hogy azt gondolja ilyen a valóságban nincs, csak veszélyes szerek mellett létrehozható.

Nézd meg az alakját, és ha tetszik, azt az edzést csináld: ha a hosszútávfutóé, akkor azt töltsd le, ha az úszóé azt, ha a jógaedzőeé akkor abban kell gondolkodni. És ezekkel az emberekkel érdemes cseverészni, sose fogják azt mondani, amíg rendben látnak, hogy túlzásba estél. ;-)

sEm · http://autizmusmesek.blog.hu 2013.06.21. 10:47:55

@Scala: Alapvetően minden fiatalnak meg kéne tanítani, hogy milyen jellegű teste van.

Én tudom, hogy kamaszkoromban itt csúsztam el, folyton jojóztam. Most már tudom, hogy nekem soha, de soha nem lesz olyan testem, mint Natalie Portmané, ha le is fogynék csontsoványra, a csípőm, a vállam, a könyököm úgy állna ki belőlem, mint Renee Zellwegerből - csak egy nagy csontos nőt látnál. De ehhez idő kellett, magamnak kellett megtanulni.

Nem vagyok valami magas, plusz hízásra hajlamos, viszont ha egyszer megizmosodom egy területen az nem tűnik el sokáig, volt, hogy kihagytam pár évre a kemény sportot és pl. a felkarizmaim gyönyörűen megmaradtak. Apukám is ilyen, fiatal korában súlyemelő volt, ifibajnok, aztán lesérült évtizedekkel ezelőtt, de még mindig olyan felkarja van, olyan izomzata, amit rengeteg fiatal megirigyelhetne.

Mivel ennek örülök, ezért örömmel erősítem magam, futok minden nap, sportolok amit tudok.

(Bocs a sok színésznős példáért, de így jobban lehet vizualizálni miről beszélek.)

Scala 2013.06.21. 15:15:09

@sEm: Jók a példák! teljesen igazad van.
Érdemes színésznőből is azt belőni, akihez hasonlítunk, pl. Halle Berry nagyon jó alakjához ahogyan öltözködik, testhez öltözködik úgymond, hangsúlyozza, nem véletlenül, ha lebernyegesre venné, vagy zsákruhákat hordana, kövérnek hatna. Mert van melle.
Hiába áhítoznék én a vasalódeszka alakra á la Jamie Lee Curtis, nekem Berryt kell belőni, testben, stílusban. Jó az, nem kompromisszum egyáltalán.

Manapság a nőiesebb alkat (Sophia Vergara, Kim Kardashian - bár ő nekem nyomi, Scarlett Johansson) menő, ami jó, sokaknak talán segít az önelfogadásban.

sEm · http://autizmusmesek.blog.hu 2013.06.21. 15:33:59

@Scala: Hát de itt megint az kell, hogy lássanak a lányok sokféle példákat, hogy ne egyféle nőideál jelenjen meg mindenhol.

Mondjuk én nagyon szeretem Angliát abból a szempontból, hogy rengeteg zseniális női komikus, színésznő van itt, mint Sue Perkins, Miranda Hart, Helena Bonham Carter, Catherine Tate és még bőven sorolhatnám. Ők mind vállalják önmagukat, az öltözködésüket, a testalkatukat, a saját útjukat járják, nem akarnak hasonlítani senkire, nem azzal virítanak a címlapokon, hogy most éppen fogyóznak, vagy botoxoltattak és már nem mozdul az arcuk...