Most mondom

Facebook

2013.09.09. 03:22 cozumel

Álmodjunk új álmokat!

Címkék: űrkutatás

Néhány hete arról elmélkedtünk, amin az emberiség azóta rágódik, hogy szellemi képessége meghaladta a bölény bekerítésének problematikáját: vajon vannak-e rajtunk kívül élőlények máshol is ebben a hatalmas univerzumban? A posztban megírtam, hogy bár konkrét válasz még nincs, de egy meteor típusú szállítóeszközzel az első fehérjék megérkeztek bolygónkra, s mint tudjuk, az élet – legalábbis általunk ismert formájának – alapjait a fehérjék alkotják.

mars-17050_1_1897540b.jpg

Értelemszerűen a feltételezett látogatók valami számunkra megfoghatatlanul magas intelligenciával kell, hogy rendelkezzenek. Hiszen képesek az űr meghódítására, méghozzá nemcsak saját naprendszerük, hanem talán saját galaxisuk határainak átlépésére is. Ugye mondanom se kell, hogy a mi emberi fajunk ettől mennyire messze van még…

Mennyire? Nos ezt a kérdést karcolgatja Lawrence Krauss elméleti fizikus is, amikor az űrutazás elmúlt ötven évére tekint vissza. Krauss hétéves kisfiúként körmét rágva izgult azon a bizonyos ötven évvel ezelőtti napon, 1961. április 12-én. Én magam még pajzán gondolat szintjén se léteztem ’61-ben, viszont a hetvenes évek közepén szerintem nem volt általános iskola az országban, ahol a tantermek falán, a kommunista címer és a többi kommunista hős társaságában ne nézett volna le a kispajtásokra az a jóképű szovjet-orosz őrnagy, akit Jurij Gagarin néven ismert meg a világ.

És akkor hagyjuk is a konteókat, barátaim, tök mindegy, hogy végülis ő volt az első ember az űrben vagy az első, akit sikerült is élve lehozni, vagy egyáltalán, járt-e fenn, vagy csak őt fotózták, mert az igazi “első” csávó nem volt kifejezetten sármos és akkoriban még nem létezett photoshop.

Valaki egyszer járt az űrben először, és abban mind egyetértünk, hogy nem kis dolog ez az emberiség történelmében, megérdemel egy napot a kalendáriumból meg egy arcot mellé, hogy emlékezzünk, de főleg, hogy ne adjuk már fel ilyen könnyen.

Mert bizony az a helyzet, hogy az akkoriban égre feltekintő Krauss korú kisfiúk és kislányok egészen mást gondoltak arról, mi is lesz a valóság ötven évvel később. Az ő képzeletükben már rég megjártuk a Marsot, a Holdon telepesek élnek és nyersanyagokat hozunk vissza a Földre, az űr népszerűbb úti cél, mint a Bali szigetek, és egyáltalán, jelen vagyunk odakinn.

Generációs álom volt – aztán jött az ébredés meg a “kéz a biliben” helyzet. Túl drága, túl veszélyes, a költségek óriási hányada arra megy el, hogy a legénység egyáltalán életben maradjon, más fejlesztésekre így nem sok jut.

Szó se róla, azért történtek még hatalmas lépések. Az ember első lépteit a Holdon például mar a férjem is végignézte valami ősrégi fekete-fehér dobozon. Összesen hat missziót küldött a NASA a Holdra, ebből öt sikeresen landolt és érkezett vissza, az Apollo 13 volt az egyetlen, akiknek akadt egy kis problémája, de őket is lehozta Tom Hanks sikeresen. Rovereket küldtünk a Marsra, Voyager 1, Voyager 2, MESSENGER, Hubble teleszkóp. Ez utóbbiak az ember jelenléte nélkül, töredék költségen több adatot szolgáltattak a világűrről, mint amit egyetlen humán űrmissziótól várhatunk.

Szó sincs arról persze, hogy adjuk fel teljesen az “ember a távoli világűrben” projektet. Tetszik vagy sem, egy idő után mindenképp el kell innen húznunk, ha túlélésre akarunk játszani. Persze van még pár milliárd évünk, de nem árt előre gondolkodni, igaz?

Csak újra bátornak kell lennünk, állítja Krauss. Mernünk kell bevállalni olyan lépéseket, mint az első felfedezők, világutazók, űrutazók. Küldjünk például űrutazókat a Marsra – egyirányú jeggyel. Lényegesen kisebbek a költségek, mint egy oda-vissza útnál, még akkor is, ha a vállalkozók hátralévő életét a Marson bele kell kalkulálni.

hi-mars-one.jpg

Azért ez mellbevágott. Belegondoltam, hogy az én fiam most óriási Star Wars rajongó, egyre többet kérdez az űrről, és ugye minden asztronauta valahonnan innen indult… Nem, nem akarok semmit belelátni, nem a saját vágyaim akarom a gyerekre vetíteni, higgyétek el, én aztán minden akartam lenni, csak kozmonauta nem. De ki tudja… 2030-ban 26 éves lesz, a jelenlegi tudásunk szerint az a legkorábbi időpont, amikor az első “Ember a Marson” űrhajót elindíthatjuk.

Mert Kraussnak igaza van, vállalkozókban nem lenne hiány, százával jelentkeznének az emberek, még annak tudatában is, hogy soha nem térhetnek vissza. De attól még az én szívem megszakadna. Szóval legyen belőle inkább láborvos, ahogy anyám szeretné.

Cozumel

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://nemopcio.blog.hu/api/trackback/id/tr485495853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.