Most mondom

Facebook

2013.09.22. 20:53 cozumel

Nagy úr a kényszer...

Címkék: társadalom xxkromoszóma szemünkfénye régenúgyvolt

Réges-régen megfogadtam, hogy gyerektémában többet nem írok és vitázok, mert ahogy a zuglói strandon is kiparancsoltak a pancsolóból, úgy a baba-mama bloghomokozót is el kell hagyni egy idő után. És hát majdnem kilencéves gyerekek perspektívájából a legtöbb téma tényleg teljesen érdektelen. 

Nem is vernék le egy darab karaktert sem, ha CSAK gyerektémáról lenne szó, és nem arról a számomra rohadt idegesítő jelenségről, amikor nők a legnagyobb ellenségei a nőknek. És még észre sem veszik. Századszorra nyalják kristályosan csillogóra ugyanazt a gumicsontot, és közben nem egyszerűen csak elmennek a lényeg mellett, hanem még mélyebbre is ássák magukat a társadalmi gödörben.

Hogy a magyar nők méhe gyakorlatilag lassan köztulajdon, azt ebben a vakkomondoros, szülsz te rendesen mémes, abortusztiltást előkészítő hangulatban ne vitassuk, hanem vegyük ténynek. 

images-1.jpeg

Azt sem én írom le először, hogy a nők "helyét" mindig adott kor társadalmi-gazdasági szükséglete határozza meg. Tudjuk, ha sok a férfi a fronton, akkor a nők számára a munka hazafias kötelesség, háború után meg dicsőség. Diktatúrában az állam szereti korán elvenni a gyereket, hiszen fontos az ideológiai utánpótlást jó korán megkezdeni. Ilyenkor megszaporodnak a tanulmányok arról, hogy a gyerek számára micsoda előnyökkel jár a korai szocializáció, mennyivel hamarabb lesznek ezek a gyerekek önállóak, magabiztosak és természetesen sikeresebbek felnőtt életükben. Növekvő munkanélküliség vagy drasztikusan csökkenő népesség esetén a gyestípusú intézmények bevezetésével próbáljuk faber-castellesen szépre színezni a statisztikát. Ilyenkor megszaporodnak a tanulmányok arról, hogy a gyerek számára micsoda előnyökkel jár a korai éveket az anyja mellett tölteni, mennyivel hamarabb lesznek ezek a gyerekek önállóak, magabiztosak és természetesen sikeresebbek felnőtt életükben. 

A magyar gyermekgondozási segély (mert nyelvében él a nemzet, a nemzet ideológiája, és így lesz a magyar nőből segélyezett rászorult) rendszere nagyjából megfelel a fent vázolt gazd-szoc-pol helyzetnek. Időközben azért píszíbb elnevezéseket is találtak a szabályzat alkotói, most már támogatják, sőt díjazzák is az anyák tevékenységét. A rendszer elméletben remekül működik, mindenféle beépített bufferekkel, jogvédelemmel, számos opcióval arra, mikor és hogyan akar a nő visszatérni a munkaerőpiacra. De mire ebből valóság lesz, már nem egy Monet-kép harmóniája köszönt ránk az összerakott mozaikkockákról.

jelenlet.jpg

A fentiek mind-mind unalomig ismert tények, és ennek ellenére mégis megy a nők közt a virtuális körbefrusztrálás minden alkalommal, ha a visszamenni-otthonmaradni kérdés felmerül. Értelmes, a témában járatos nők felülnek az éppen aktuális ideológiát támogató pszichológia körhintájára, és pörögnek rajta ész nélkül, kislányos idétlenséggel visítozva Vekerdy vagy Ranschburg releváns mondatait. Miközben simán józan ésszel belátható, hogy egy kicsi gyereknek, egy csecsemőnek meg még inkább, legjobb, ha nincs intézményesítve. Mint ahogy az is, hogy a legjobb meg a legideálisabb sokszor köszönőviszonyban sincs egymással. Miközben tudjuk, hogy ezt a döntést nem pusztán az határozza meg, hogy a gyereknek mi a legjobb, és tudjuk azt is, hogy nem ez az egyetlen döntés, ami meghatározza, hogy a gyereknek mi a legjobb. Mert néhányan már eljutottunk oda, hogy nem kizárólag gyerekben és adott helyzetben, hanem családban és hosszútávban gondolkodunk. Állítólag sikeres stratégia. Mondják, a gyerek is ezzel jár legjobban. 

A magyar nők az elmúlt pár évtizedben arra a konszenzusos megegyezésre jutottak, hogy a gyereknek az anyja mellett a helye élete első 2-3 évében, hacsak nincs kényszerhelyzet. Kényszerhelyzet lehet, ha a férj elveszti munkáját, tartósan megbetegszik, neaggyisten meghal. A magyar nő ebben a helyzetben beadhatja a gyermekét bölcsibe 5 hónaposan, 9 hónaposan, másfél évesen, kétévesen anélkül, hogy a többi magyar nő hangosan vagy szűrőn keresztül elítélné. És anélkül, hogy a gyermek ettől sérülne. A sérülés ugyanis az aduász az agymosó kártyapakkban: a kényszer alatt álló nő gyermeke megérzi,hogy neki most sürgősen ki kell vennie a részét a családi krízisből, tudja, hogy az anyja szíve az elvárásoknak megfelelően megszakad, és ez a tudat megvédi őt az örök életre való sérüléstől. A választási helyzetben levő nő ezzel szemben igazából csak szabadulni akar a gyerektől, teher neki, nem ilyen lovat akart. Egy meg egy az kettő, az ilyen utód sérül.

Ezek után az a magyar nő, aki választja a munkába visszatérés lehetőségét vagy sűrűn elnézést kér, vagy valami kamusztorit fabrikál. Mindenféle hülye érvekkel támasztja alá, hogy az ő Csengécskéje miért megy bölcsibe másfél évesen. Ilyenkor születnek azok a bullshit magyarázatok, hogy mert már annyira igényelte a társaságot. Napi tíz órában. Aha... És ezen az oldalon is értelmes, tanult nőkről beszélünk, akiket annyira nyomaszt a választásukat megtorpedózó közvélemény, hogy képesek ilyen "kutya megette a házi feladatom" stílusban érvelni. 

Ahelyett, hogy egyszerűen és őszintén kiállnának a választás joga mellett. Ahogy Cynthia Nixon tette, amikor felvállalta, hogy számára a leszbikus lét választás, és mint ilyen, az ő magánügye. Tudományos szempontból érdekes lehet, hogy a homoszexualitás genetikailag meghatározott vagy sem, de a társadalomnak nem azért nincs köze hozzá, mert jajj szegény nem tehet róla, ilyennek született. Hanem mert egyszerűen nincs köze egy ember legprivátabb döntéséhez. 

1.jpg

A korán munkába álló nők közül senki nem meri kimondani, hogy igen, tudom, mit ír a szakirodalom, de én ezzel együtt is szeretnék a szakmámban szinten maradni, pozícióban feljebb lépni, vagy egyszerűen csak bebiztosítani azt, hogy nem leszek majd hosszú évekre munkanélküli. Hogy nem a gyerek a teher, hanem az a szellemi kihívás minimum kevés, amit pont a nulla-három alatt kell megélni. Hogy a mi családunk úgy döntött, nem elég a maslowi legalsó sor, sőt úgy fogjuk nevelni a gyereket, hogy neki se legyen elég. És ez nem a közhelyes "tabletet a kétévesnek" műsorról szól, hanem arról, hogy szeretnénk megnézni a Misi mókust a Bábszínházban, meg évente 4 felnőtt színdarabra szóló jegyről, egy bükki kirándulásról, és hogy lelkiismeretfurdalás nélkül vehessünk meg egy hatezer forintos könyvet per annum. 

Az otthonmaradás mellett hangosan kampányolók közt sokan hangos feministák, ameddig a választás jogát és lehetőségét a férfitársadalmon kell számon kérni. Az nem is vita, hogy van-e mit számon kérni egy olyan országban, ahol a fesztiválszezonról szóló tudósítások többet írnak csöcsökről-seggekről, mint a fellépő zenészekről, ahol 12 éves gyereklányokról kimondja a törvény, hogy felelősségteljes döntést tud hozni arról, hogy megfektetheti-e őt egy 18 éves fiú. Ez csupán a közelmúlt termése, de ennyiből is jól látszik, hogy az irányvonalakat szépen kirajzolták számunkra. Ilyenkor a Magyar Entellektüel Feminista passzív-agresszív levélben megszólítja valamelyik hímsovén parlamenti képviselőt, gondosan ügyelve arra, hogy szellemi felsőbbrendűsége kitűnjön az írásból. Általában a lényeg el is veszik ezután, hiszen Komondoros Józsiktól ne várjuk már, hogy értelmezni tudjanak egy komplett szociológiai kézikönyvet, majd csatolt hivatkozásokat, forrásokat olvassanak. Netán külföldiül. Az értelmesebbje meg simán megírja a saját intellektusfitogtató levelét, és innentől kezdve megy annak a bizonyos testrésznek a sajtreszelővel való ápolása. 

A magyar feministák zöme ettől várja, hogy a férfiak hozzáállása gyökeresen megváltozzon, hogy komplett szemléletváltást prezentáljanak, de azonnal, miközben ők maguk a legegyszerűbb kérdésben képtelenek beemelni a másik nő szabad választását. Csökönyösen hajtogatják, hogy engem is korán beadott anyám, és szar volt a gyerekkorom, de ugyanazon a napon ők posztolják ki a fészbukra, hogy a korreláció nem minden esetben jelent kauzalitást.  

Tudom, hogy be kéne már fejezni, mert a kutatások szerint ilyen hosszú blogposztot senki nem olvas végig. Úgyhogy már csak pár sorom maradt arra, hogy kifejtsem: az egész kérdés amúgy is a jóléti társadalom hisztije, a világ többi részén a probléma alapból értelmezhetetlen. És nálunk is csak az elmúlt alig 50 év luxusa, hogy egyáltalán van miről beszélni. Soha nem volt még ilyen lehetőség arra, hogy akár gyesen, akár munka után hazatérve élvezzük a gyermeknevelés éveit. Hogy a gyerek végre velünk növekedjen, ne csak mellettünk, míg mi fát gyűjtünk és harisnyát stoppolunk lámpafénynél, vizet hordunk a kútról, vagy a dagadt ruhákat visszük a padlásra. 

Én a kívülálló rezignáltságával javasolnám a magyar értelmiségi nőknek, hogy sürgősen egyeztessék az alanyt az állítmánnyal, és ha bárminemű változást óhajtanak, akkor először tanulják meg ők maguk elfogadni egy másik nő választását. Légy te magad az a változás, amit látni szeretnél a világban. Ezt vagy a dalai láma mondta, vagy Coelho, de még az is lehet, hogy Mahatma Gandhi. Nem ez a lényeg.

cozumel

Ez a cikkem korábban az Index-Porontyon is megjelent

5 komment

2013.09.09. 03:22 cozumel

A wifi mellől álljanak most fel! 1.

Címkék: egészség túlsúly ég a zsír testkompozíció saját testsúly

1. Négyütemű fekvőtámasz

burpee4.jpg

No nézd csak, mivel kezdünk, ugye nem a tesiórák rémével? De bizony. Lehet töményen utálkozni, de egy ilyen ütős, minden izomra ható, kardió és izomfejlesztő gyakorlatot tilos kihagyni.

B kép: kezdők, térd- és hátnyavalyások, erősen túlsúlyosak ne guggoljanak ilyen mélyre, illetve fokozatosan növeljék a mélységet. Akikre ez nem vonatkozik, azok viszont ne csalják el a guggolós részt. 

C kép: nézzétek csak, milyen betonkemény egyenes vonalat képez a fiú a lábfej-csípő-váll hármasból! Na pontosan így kell ezt csinálni, kérem, semmi pucsítás, lógó has, homorú hát. Fenék, hasizom megfeszít, akkor lesz tökéletes. Kezek a vállal egyvonalban, nem fél méterrel a vállvonal előtt!

Ha ez megvan, akkor jöhet a D kép. Nem megy ilyen mélyre? Sebaj. Addig menj le, ahonnan MÉG MINDIG helyes tartással, megfeszített hassal-seggel, nem túl könnyen, de fel tudsz jönni. Majd megy az még lejjebb, pár hét, és a magyar foci szintje alá süllyed, ígérem! Akinek nagyon nem megy, leereszkedhet térdre a C pontban, de akkor a térd-csípő-váll hármas legyen tökéletes egyenes!

2. Csípőemelés

weighted-hip-raise.png

Mit is mondhatnék? Pont így, lécci. Térd-csípő-váll egy egyenes vonal. Má' megint. Fenékösszeszorítási kapacitás maximumon, mintha az angol királynő fogadásán finganod kellene. Térdszalagproblémás népség, emeljétek fel a lábujjakat, és a sarkatok "ássátok" a talajba. 

3. Guggolásból ugrás

Marta Jump Squat 2.jpg

Ugye jól látszik, hogy a lány mellkasa szélesre tárva, vállak hátrahúzva és letolva, térd és csípő kb egyforma szögben hajlik?  Ez a szög pont megfelelő, ahogy fejlődünk, lehet kicsit mélyebbre guggolni itt is. Kezdők, térd-és hátnyavalyások, erősen túlsúlyosak ne ugorjanak, de ők is lendítsék fel a karjukat! Derékszakasz nem görbül. Mondom, nem görbül. Most mondom, cicahát rossz, egyenes derék jó! 

4. V felülés

v-ups-.gif

Ok, ott kezdem, ha ez nem megy, akkor lábakat le, az előző képen látható háromszög formába, és csak sima felülés. Úgy sem megy totálba? Akkor addig emeld a vállaid el a talajtól, amíg bírod. Próbáld kihozni a maximumot, ne ragadj le a hasprésnél, az az egyik legfeleslegesebb eksziszájz. Figyelem! A felülést úgy kezdjük, hogy a derékszakaszon a gerinc görbül. Na mivel ellentétben, figyeltetek? Igen, a helyes válasz a guggolás. Mire azonban elérjük a képen látható szöget (illetve ennél is merőlegesebb törzset, ha a lábunk nem emeljük, hanem háromszögben tartjuk), addigra megint egyenes a hát, mint fekvő helyzetben volt. 

A V felülésnél egyébként a legnagyobb csalás, hogy amikor már fáradunk, akkor elkezdjük csak a karunkat emelni a lábak irányába, a vállunk pedig már csak alig-alig hagyja el a talajt. 

5. Háromszög/hegycsúcs fekvőtámasz

pike-push-up-400x400.jpg

A felső képen karok váll-, lábak pedig csípőszélességben. Mint látható, a térd és a váll alig van behajlítva, a fenékcsúcstól jobbra és balra nagyjából ugyanolyan egyenes vonalakat látunk. Ha ez megvan, akkor jön az, hogy könyököt behajlít, fejjel közeledünk a talaj felé, majd visszatoljuk magunkat kiinduló pózba.

6. Kerékfutás

3-B_1.jpg

Helyfüggő, hogy melyik variációt választjuk. Terepen lehet haladni vele, mondjuk tíz ugrás egy irányba, tíz vissza. Nappaliban lehet helyben futni: a lényeg, hogy testsúlyunkat minden ugrásnál áthelyezzük a talajra érkező lábra, ott egy rövid pillanatig elgondolkodunk az élet értelmén, majd átugrunk a másik lábra. A törzsforma megegyezik a 3-as gyaksziban leírtakkal: has feszes, mellkas széles, cicahát felejtős. 

PROGRAM


Most pedig nézzük át, hogy lesz ebből torna. Rengeteg változót lehet felhasználni ahhoz, hogy mindössze 6 gyakorlat ne váljon unalmassá és hatástalanná. Idő, ismétlésszám, intenzitás, valamint ezek kombinációja.  Például...

Időkeret

Határozzunk meg magunknak egy intervallumot, melyet valószínűleg teljesíteni tudunk. Kezdőknek javaslom a tíz percet, középmezőny tizenöt, kisügyeseknek húszaskát. Ennél magasabbra nem nagyon érdemes menni, mert az az intenzitás és a helyes forma rovására fog menni, annak pedig semmi értelme. Ezt az időt viszont úgy töltsük ki, hogy a saját szintünkhöz mérten kihívás legyen! És akkor itt tisztáznám is, hogy ez mit jelent. NEM a verejték határozza meg, hogy mennyire dolgozol keményen. Van, aki nagyon izzad, van aki sohasem csapadékol. Pulzusméréssel nem veszkődnék, ha nincs szívproblémája az embernek és nem készül valamilyen versenyre, akkor ez az információ nem annyira lényeges. A mi célunkhoz az elegendő, ha az ember a légzésvételre figyel. Fel kell venni egy olyan tempót, amikor már kapkodjuk a levegőt, érezzük, hogy pumpál a szív, dolgozik a tüdő. Namostésakkor itt jön az, hogy abba akarjuk hagyni, mert nem kellemes, azaz szakkifejezéssel, a dolog a komfortzónánkon kívül esik. Ééééés bingó, pont ebben a külső zónában kell dolgoznia annak, aki eredményt szeretne látni. Ez nem azt jelenti, hogy hányásig kell tolni! Ha elértünk abba a zónába, ahol tényleg fogytán a levegő, akkor nyugodtan lassítsunk, öt-tíz-tizenöt másodperces helybenjárás, mély levegő, aztán folytathatjuk. 

Minden gyakorlatból csináljunk 10-15 ismétlést, lehetőleg minimális pihenővel a széria befejezte előtt. Ha az adott gyakorlat megvan, akkor lehet azonnal váltani a következőre, de adhatunk magunknak 15 mp felépülési időt, szükség szerint. Ha megvan mind a hat gyakszi, akkor lehet pihizni fél percig, majd kezdjük az egészet elölről. 

Ennél az opciónál az a lényeg, hogy minden alkalommal próbáljunk minél tovább eljutni a kitűzött idő alatt. Tehát egy kezdő a kitűzött tíz perc alatt fejlődjön fel pár hét alatt mondjuk másfél körről kettőésfélre. Nehéz konkrétumot mondani, mert az egyéni különbségek nagyon széles skálán tornáznak. 

3/15

Csináljunk minden gyakorlatból 15 darabot, majd ismételjük meg még kétszer. Pihenés, felépülés, intenzitás a fentiek szerint. Itt az időn kell javítani, ha ez eleinte 17 perc, akkor néhány hét múlva már mennie kell 12 alatt is. Amennyiben tíz perc alá megyünk, tegyünk hozzá még egy kört. Vagy tornázzuk fel 25 ismétlés/gyakorlatra a szettet.

Kereken 300

Ezt már inkább középhaladótól felfelé ajánlom. A lehető legkevesebb szünettel csináljunk 50 darabot minden gyakorlatból, majd azonnal kezdjünk bele a következő ötvenbe. Szuperfittik mehetnek két körre, kereken hatszázért. Brutál.

Ha van még kérdés, kommentben lesz válasz. 

DISZKLÉMER: A fenti gyakorlatsort mindenki a saját felelősségére végezze! Egészségügyi problémával élők konzultáljanak az orvosukkal, keressenek fel egy személyi edzőt, ha nem biztosak saját teherbírásukban. Az esetleges balesetekért semmiféle felelősséget nem vállalok!

 


cozumel

2 komment

2013.09.09. 03:22 cozumel

Álmodjunk új álmokat!

Címkék: űrkutatás

Néhány hete arról elmélkedtünk, amin az emberiség azóta rágódik, hogy szellemi képessége meghaladta a bölény bekerítésének problematikáját: vajon vannak-e rajtunk kívül élőlények máshol is ebben a hatalmas univerzumban? A posztban megírtam, hogy bár konkrét válasz még nincs, de egy meteor típusú szállítóeszközzel az első fehérjék megérkeztek bolygónkra, s mint tudjuk, az élet – legalábbis általunk ismert formájának – alapjait a fehérjék alkotják.

mars-17050_1_1897540b.jpg

Értelemszerűen a feltételezett látogatók valami számunkra megfoghatatlanul magas intelligenciával kell, hogy rendelkezzenek. Hiszen képesek az űr meghódítására, méghozzá nemcsak saját naprendszerük, hanem talán saját galaxisuk határainak átlépésére is. Ugye mondanom se kell, hogy a mi emberi fajunk ettől mennyire messze van még…

Mennyire? Nos ezt a kérdést karcolgatja Lawrence Krauss elméleti fizikus is, amikor az űrutazás elmúlt ötven évére tekint vissza. Krauss hétéves kisfiúként körmét rágva izgult azon a bizonyos ötven évvel ezelőtti napon, 1961. április 12-én. Én magam még pajzán gondolat szintjén se léteztem ’61-ben, viszont a hetvenes évek közepén szerintem nem volt általános iskola az országban, ahol a tantermek falán, a kommunista címer és a többi kommunista hős társaságában ne nézett volna le a kispajtásokra az a jóképű szovjet-orosz őrnagy, akit Jurij Gagarin néven ismert meg a világ.

És akkor hagyjuk is a konteókat, barátaim, tök mindegy, hogy végülis ő volt az első ember az űrben vagy az első, akit sikerült is élve lehozni, vagy egyáltalán, járt-e fenn, vagy csak őt fotózták, mert az igazi “első” csávó nem volt kifejezetten sármos és akkoriban még nem létezett photoshop.

Valaki egyszer járt az űrben először, és abban mind egyetértünk, hogy nem kis dolog ez az emberiség történelmében, megérdemel egy napot a kalendáriumból meg egy arcot mellé, hogy emlékezzünk, de főleg, hogy ne adjuk már fel ilyen könnyen.

Mert bizony az a helyzet, hogy az akkoriban égre feltekintő Krauss korú kisfiúk és kislányok egészen mást gondoltak arról, mi is lesz a valóság ötven évvel később. Az ő képzeletükben már rég megjártuk a Marsot, a Holdon telepesek élnek és nyersanyagokat hozunk vissza a Földre, az űr népszerűbb úti cél, mint a Bali szigetek, és egyáltalán, jelen vagyunk odakinn.

Generációs álom volt – aztán jött az ébredés meg a “kéz a biliben” helyzet. Túl drága, túl veszélyes, a költségek óriási hányada arra megy el, hogy a legénység egyáltalán életben maradjon, más fejlesztésekre így nem sok jut.

Szó se róla, azért történtek még hatalmas lépések. Az ember első lépteit a Holdon például mar a férjem is végignézte valami ősrégi fekete-fehér dobozon. Összesen hat missziót küldött a NASA a Holdra, ebből öt sikeresen landolt és érkezett vissza, az Apollo 13 volt az egyetlen, akiknek akadt egy kis problémája, de őket is lehozta Tom Hanks sikeresen. Rovereket küldtünk a Marsra, Voyager 1, Voyager 2, MESSENGER, Hubble teleszkóp. Ez utóbbiak az ember jelenléte nélkül, töredék költségen több adatot szolgáltattak a világűrről, mint amit egyetlen humán űrmissziótól várhatunk.

Szó sincs arról persze, hogy adjuk fel teljesen az “ember a távoli világűrben” projektet. Tetszik vagy sem, egy idő után mindenképp el kell innen húznunk, ha túlélésre akarunk játszani. Persze van még pár milliárd évünk, de nem árt előre gondolkodni, igaz?

Csak újra bátornak kell lennünk, állítja Krauss. Mernünk kell bevállalni olyan lépéseket, mint az első felfedezők, világutazók, űrutazók. Küldjünk például űrutazókat a Marsra – egyirányú jeggyel. Lényegesen kisebbek a költségek, mint egy oda-vissza útnál, még akkor is, ha a vállalkozók hátralévő életét a Marson bele kell kalkulálni.

hi-mars-one.jpg

Azért ez mellbevágott. Belegondoltam, hogy az én fiam most óriási Star Wars rajongó, egyre többet kérdez az űrről, és ugye minden asztronauta valahonnan innen indult… Nem, nem akarok semmit belelátni, nem a saját vágyaim akarom a gyerekre vetíteni, higgyétek el, én aztán minden akartam lenni, csak kozmonauta nem. De ki tudja… 2030-ban 26 éves lesz, a jelenlegi tudásunk szerint az a legkorábbi időpont, amikor az első “Ember a Marson” űrhajót elindíthatjuk.

Mert Kraussnak igaza van, vállalkozókban nem lenne hiány, százával jelentkeznének az emberek, még annak tudatában is, hogy soha nem térhetnek vissza. De attól még az én szívem megszakadna. Szóval legyen belőle inkább láborvos, ahogy anyám szeretné.

Cozumel

Szólj hozzá!

2013.09.07. 17:44 cozumel

Hungarian Hogwarts és magyarságtudat

Címkék: oktatás hazámhazám...

Magyarság. Az enyém az én magánügyem. Pont annyira nem szólhat bele senki, mint abba sem, hogy hány gyereket vállalok, mikor, mik a szexuális preferenciáim, és mit gondolok a bármelyik istenről. 

Magyarországon születtem, magyarul beszélt hozzám apám, anyám, magyar nyelven tanítottak az iskolában, Kincskeresőt olvastam a paplan alatt zseblámpával (és én még szerettem is). Úgyhogy akárhol élek, életem végéig magyar maradok. Pedig én már gondolkodom, sőt álmodok is angolul. Mármint angol nyelven. De igazából magyarul, mert a gondolatrendszerem alapja akkor is örökre magyar marad. Az ember belenő egy adott kultúrába, amit soha nem fog tudni levetkőzni. Annak vannak olyan elemei, melyek csak és kizárólag abban a kultúrában igazak, vannak kifejezések, melyek más nyelvre ezer százalékosan pontosan lefordíthatatlanok. Ez nem választás kérdése, én nem választottam a magyarságom, ahogy a hosszú lábaimat sem, de a rajta levő foltokat sem, meg a kézipályán felrepedt szemöldököm ívében középen a lyukat sem. Ezek velem születtek vagy velem történtek gyerekkoromban, akaratomtól függetlenül. Van ebben olyan elem, amit szeretek, meg van, amit nem. Összességében harmóniában élek önmagammal (self help könyvek és idézetek nélkül), tehát szeretem a magyarságom, hiszen az az egyik alkotóelemem. 

visegrád.jpg

Ami persze nem azt jelenti, hogy képtelen vagyok racionálisan gondolkodni velük kapcsolatban, hogy szemellenzősen bizonygatom, hogy de az igazi nő ilyen, van seb a térdén és néha lóg a melle, az igazi magyar meg ilyen, legalább egy kalocsai mintás melegítőfölsője van és rovásírással írja ki a fészbukra a nevét. 

Ez olyan izzadságszagú dolog lenne, de lehet, hogy izzadtság, meg se próbálom jegyezni, pedig nagyon szeretem a magyar nyelvet, de sajnos közepesen szar a helyesírásom.

Szóval maradok olyan magyar, aki a diktatórikus államintézkedéseket kíméletlenül kritizálja, külföldről, igen. Miért ne tenném? Ettől még ma gulyás lesz nálunk, Arany Jánost továbbra is zseninek tartom, a gyerekeimnek magyarul mondom, hogy ha még egy szót hallok abból a szobából, nem sütök holnap palacsintát. A gyerekeknek, akik nem azért tanulnak magyarul, mert kétnyelvűnek lenni jó (ezért franciául tanulnak), hanem azért, mert az anyjuk természetellenesnek érezné, ha nem a magyar anyanyelvén beszélne hozzájuk. Nem, a magyarság nem választás, hanem környezeti-kulturális gén.  

A gyerekeimben már nincs benne, hiszen ők nem ott nőnek fel. Beszélnek magyarul, de sosem fogják érezni, hogy milyen is pontosan az a körúti hajnal, amikor az első villamos már elindult felénk. Számukra Magyarország egy meseország, gyönyörű és fun, és ott vannak a világ legjobb cukrászdái. Abigél lányom pont néhány napja mesélte a szomszéd srácoknak a visegrádi élményeit, dude, és akkor ott mész, mész, mész fel a hegyen, és akkor egyszer csak ott a vár, és ott még mászol és mászol és mászol egy hosszú lépcsőn, és aztán beérsz egy nagy terembe... és az egész pont olyan, mint Hogwarts. 

Én pedig ettől nagyon boldog lettem, mert szeretem a magyarságom, és tudom, hogy egy idegenben felnövő kilencévestől ez az egyik legnagyobb dicséret. Az utcánkban élő 5-6 kisgyerek pedig hall valami nagyon szépet Magyarországról, amiről egyébként talán sosem tudnának meg semmit. 

Szeretem Magyarországot. Ezért nézem mérhetetlen szomorúsággal ezt a pántlikás diktatúrát, ezt a népnemzeti új kommunizmust, a digitális urambátyámrendszer kiépítését. Elborzaszt, hogy mennyien masíroznának szívesen, hogy kánikulában elzárják az ivóvizet, hogy Hoffman Umbridge Rózsa személyében a minisztérium beavatkozik. 

kl_hoffmann.jpg

Gyűlölöm a diktatúrát. De nem féltem Magyarországot. Ezek is megbuknak majd, ahogy az összes többi elbukott. Lehet, hogy előbb még kitántorog másfél millió emberünk, de aztán majd szól a költő, hogy akasszátok fel a királyokat. És nem biztos, hogy sokat törné a fejét a nép valami szimbolikus, posztmodern értelmezésen. A szó szerintire sokkal nagyobb az igény. 

Magyar vagyok, és ha ez másoknak nem tetszik (vagy ha nekem nem tetszene), akkor is az maradok.  Áldjon vagy verjen sors keze, a magyarságommal élnem, halnom kell. 

cozumel

7 komment

2013.08.11. 02:08 cozumel

Minden, amit tudni kéne a szénhidrátokról

Címkék: táplálkozás elhízás fogyás szénhidrát

Valamikor a nyolcvanas évek elején elindult egy mozgalom Amerikában az akkor már aggasztó társadalmi méreteket öltő elhízás ellen. Egészen pontosan az ezt megalapozó tanulmányok már a negyvenes években is ismertek voltak orvosi körökben.  Az akkori kutatók és orvosok összefüggést véltek felfedezni a szervezet magas koleszterinszintje és a magas zsírtartalmú ételek fogyasztása között. Ebből az elképzelésből született meg a zsírszegény diéta ötlete, mellyel a koszorúér-betegség gyakoriságát kívánták csökkenteni.

A nyolcvanas évekre ez a diéta szinte ideológiává nőtte ki magát, trendi lett a low-fat, reduced-fat, zero-fat étrend, amire természetesen azonnal ráröppent az élelmiszeripar is. Eleinte elviselhetetlen ízű joghurtokat, tejeket, krémeket, sajtokat löktek a piacra, majd ezeket lassan felváltotta a természetes zsiradékától megfosztott, ám cukorral nyakon öntött mindenféle.

Nem kell ezen csodálkozni, hiszen az élelmiszerek ízét alapvetően négy dologgal lehet fokozni: só, cukor, zsír, fűszerek. Ha ebből valami piros lapot kap, akkor a másik háromból kell pótolni. Mivel a só akkor már rég szalonképtelen volt, az oregánós-köményes joghurtot meg nem tartották piacképesnek a tejipari marketingesek, így színpadra lépett a cukor.

A polcokon messziről villóztak a 0%-os megjelölések, az éttermekben külön low fat menüsor fogadta a vendégeket. A kilencvenes évek elején egy kollégám egy alkalommal elmélyülten magyarázta, hogy nincs azzal semmi baj, ha az ember napi 5 kólát iszik, mint ő. “Fat makes you fat”, a zsírtól zsírosodsz, mondta ő.

Én meg elbizonytalanodtam, mert mintha valami olyanra emlékeztem volna a harmadik gimis biosztankönyvből, hogy a szervezet minden bevitt felesleges kalóriát zsírként fog elraktározni, függetlenül attól, hogy melyik táplálékcsoportból származik. Hiába, nem voltam még hozzászokva a jenkik magabiztosságához.

Ők viszont ez alatt az évtized alatt kövérből betegesen kövér társadalommá váltak. A sok alacsony zsírtartalmú kenyér, tészta, pékáru, zabpehely, gumicukor (nem röhög, van ilyen, láttam) betette a kaput.

Low-fat-Fail.jpg

Így a kilencvenes évek közepétől be kellett látni, hogy a hamburgerben nem annyira a zsíros darált marhahús meg a sajt a gáz, hanem a kenyér. (Kifejezetten az a fajta papírízű, semmi rosttartalmú, csupa cukor kenyér, amit a gyorséttermek használnak.) Nem a teljes zsírtartalmú joghurt, hanem a cukrozott nulla százalék. A palacsinta pedig nem lesz kevésbé hizlaló attól, hogy olaj nélkül használható teflonban sütjük.

Amikor a szénhidrát lett a fő bűnbak

Logikában jeleskedő olvasóim már sejtik, hogy hamarosan paradigmaváltás következik be, és az abszolút vétkes címet elnyerik majd a szénhidrátok. Ez pontosan így történt, bár meg kell említeni, hogy az alacsony szénhidráttartalmú étrendek ötlete is sokkal régebbre nyúlik vissza.

A cukorbetegségek kezelését már a 18. században próbálták nagyon alacsony CH-tartalmú étkezéssel, ún. ketogén diétával megoldani. A hetvenes években először a Stillman-étrend (alacsony CH és alacsony zsírtartalom), nem sokkal később pedig a jóval sikeresebb Atkins-diéta (alacsony CH) kezdett terjedni a fogyókúrás próbálkozások között. Ez utóbbi igazán akkor lett híres, amikor a kilencvenes évek végén néhány hálivudi díva is beállt a sorba, például Jennifer Aniston, Renee Zellweger és Catherine Zeta-Jones.

low-carb-diet.jpg

A paleo vallás is beleillik a sorba némiképp, hiszen a magas cukortartalmú gabonafélék és tejtermékek kizárásával az is lényegesen korlátozza a szénhidrátbevitelt. Az igazsághoz hozzátartozik azonban az is, hogy a mai zöldségek-gyümölcsök mindegyike nemesítés végterméke, melynek éppen az volt a célja, hogy fogyaszthatóbb, édesebb növényeket hozzon létre. A mai paleohívő könnyen járhat úgy, hogy túlzott mértékben visz be szénhidrátot a szervezetébe, például ha imádja a gyümölcsöket.

Helló, a gyümölcs is szénhidrát

Na de beszéljünk a legfontosabbról, amit nem lehet elégszer elmondani, mert folyamatos zűrt érzek a térben, ha erről van szó. Kábé azóta zavar ez engem, mióta divatba jött a szétválasztós diéta, amiben volt szénhidrátnap ÉS gyümölcsnap. Mert minden gyümölcs szénhidrát, de nem minden szénhidrát gyümölcs, ugye?

A szénhidrátok világában nincs demokrácia. Nem mind egyenlőek, nem egyformán értékesek, és nincsenek azonos jogaik az étrendünkben. A következő csoportosítás aszerint rendezi őket, hogy milyen mértékben ajánlott fogyasztani belőlük.

Carbs.jpg

Rostos, leveles szénhidrátok

A legtöbb saláta és zöldségféle ide tartozik, minimális cukor- és keményítőtartalom jellemzi őket. Mivel szinte nem váltanak ki inzulinválaszt, nyugodtan lehet őket bőséggel fogyasztani még akkor is, ha fogyni szeretnénk. A súlycsökkentéshez egyébként azzal is hozzájárulnak, hogy telítettségérzetet okoznak, és serkentik a bélműködést. Források: spenót, brokkoli, karfiol, karalábé, káposztafélék, uborka, paprika, tökfélék, spárga, borsó.

Édes zöldségek, gyümölcsök

Ezekben az ételekben már magasabb a cukortartalom, mint az előző csoportban, így az inzulinválasz is jelentősebb. Amennyiben fogyás a cél, nem árt kevesebbet fogyasztani belőlük, napi 1-3 adag (legyen egy közepes alma az egy adagnyi mérték az egyszerűség kedvéért) ajánlott. És ezt úgy kell érteni, hogy 3 adag a nem cukrosokból, de csak egy a legcukrosabbakból. Fontos tudni, hogy a gyümölcsök közt nagy különbség lehet cukortartalom tekintetében.

  • Legkevesebb cukor a citrom, rebarbara, málna, szeder, áfonya csoportban található.
  • Átlagos mennyiség van a barack, sárgabarack, dinnye, eper, alma, grapefruit csoportban.
  • Ezután jön a szilva, körte, narancs, kivi, ananász.
  • Majd a legcukrosabbak: a cseresznye, szőlő, mangó, füge, banán, mandarin.

Keményítők

Közepes mennyiségű inzulin kiválasztását eredményezi a fogyasztásuk, ezért érdemes korlátozni a bevitt mennyiséget. Testépítők vagy erőedzők bátran fogyaszthatják az edzés után. Fogyni kívánók naponta egy kis adagot engedjenek meg maguknak maximum: ide tartoznak a rizs, gabonafélék, burgonyafélék.

Élelmiszeripari gagyi szénhidrátok, cukrászati remekművek, hazai sütike

Ide tartozik minden, amit nagyon szeretünk, és nagyon nem kéne. Ezeknek a szénhidrátoknak szinte csak cukortartalma van, hasznos anyagot nem remélhetünk tőlük, se rostot, se vitamint. Hatalmas inzulincsúcsot produkálnak, ami a legtöbb embernél szinte biztosan azonnali raktározáshoz vezet.

Ezért fogyasztásuk még aktív embereknek is mérsékelten ajánlott. Más kérdés hogy a fiatal (és elsősorban férfi) szervezet sokáig képes látszólag büntetlenül, azaz zsírpárnák megjelenése nélkül elviselni ezt az abúzust. Én nem vagyok híve semmiféle kizárós táplálkozási módinak, ezért senkinek nem tanácsolnám, hogy felejtse el a palacsintákat, somlóikat, fornettikat, réteseket, a perecet, a vattacukrot, a kekszet és a bubis üdcsit.

Csak legyünk tisztában azzal, hogy mennyi a MÉRTÉK. Tapasztalatom szerint az emberek többsége abban nagyon liberális, hogy mikor van alkalom (túl gyakran) és hogy mennyi a mérték (túl nagy adag). Szóval ha egy hétvégén három szülinapi bulit kell abszolválnunk, akkor érdemes eldönteni, hogy melyiken eszünk a tortából. Még akkor is, ha jövő hétre nem jut buli.

Kevés szénhidrát sajnos nem egyenlő a fogyással

Végül pedig arról, hogy az alacsony szénhidráttartalmú diéta nem feltétlen záloga a súlycsökkentésnek. Igaz ugyan, hogy ma a fejlett társadalmakban elsősorban ezekből fogyasztunk túlzott mértékben (a hármas, négyes csoportból), de a súlyveszteség kulcsa akkor is az, hogy a felhasználásunkhoz képest kevesebb energiát viszünk be.

Tehát, ha pusztán a súlycsökkentést tartjuk szem előtt, a kalóriák MENNYISÉGE fontosabb, mint a MINŐSÉGE. Ezzel természetesen NEM drasztikus kalóriacsökkentésre akarok biztatni senkit, mert annak csak negatív következménye lehet. De legyünk tisztában azzal, hogy bármelyik CH-csökkentő diétába fogunk, a bevitt összenergia mennyisége továbbra is számit.

cozumel

ez a posztom korábban az index-velveten is megjelent.

Szólj hozzá!

2013.07.10. 01:43 cozumel

Ezért vagy kövér. Az elhízás okairól

Címkék: táplálkozás elhízás fogyás mozgás túlsúly

1. Túlzott energiabevitel. Fogd vissza a sütistálat. 

2. Túl alacsony energia-felhasználás. A karosszékből álljanak most fel.

3. Anyagcsere, táplálkozási és endokrin betegségek.

Tehát táplálkozás, mozgás, betegség lehet a három főbűnös, illetve ezek bármilyen kombinációja. (Ez a poszt a hármas ponttal nem foglalkozik, mert az orvosi szakértelmet igényel.)

Na most. Eddig gondolom, nem mondtam sok újat azoknak, akik valaha láttak már életmód magazint, sőt, ez a téma szinte bármilyen sajtóterméknél előkerül a fiókból ubiszezon idején. Amiről nem beszélünk eleget, illetve amivel kapcsolatban óriási tévhitek vannak a fejekben, az az arányok kérdése.

18b5c5ff32c30eb4.jpg

Természetesen az egyéni különbségeket kötelező figyelembe venni és ha ezt tesszük, akkor igen nagy kilengéseket figyelhetünk meg a mediántól jobbra és balra. Mégis, a nagy átlagra igaz a következő.

Nincs az a fantasztikus edzésprogram, amely ellensúlyozni tudná a pocsék étkezési szokásokat. 

Magyarul a legtöbb ember számára sokkal többet nyom a latba a zabálás, mint a mozgáshiány. Ha egyáltalán beszélhetünk mozgáshiányról. Több éves edzői pályám során számtalan olyan férfival és nővel dolgoztam együtt, akik kisebb-nagyobb mértékben túlsúlyosak voltak, holott évek óta rendszeresen sportoltak. És nem csak arról beszélünk, hogy unalomból eljártak lötyögni egyet a közös kávézás előtt. Nem, ezek az emberek rendesen odatették magukat minden egyes spin órán, fegyelmezetten kinyomták az utolsó ismétlést és megállás nélkül csinálták a négyüteműt, amíg a megváltó stopper meg nem szólalt. És mégis, 5-15 kilós súlyfelesleggel küzdöttek. Ők azok, akik tisztában vannak az egészséges táplálkozás alapjaival, többnyire be is tartják, viszont nem tagadják meg maguktól az édességeket, a jóféle bort, a vaskos marhasteaket, és nyáron a kerti grillen sült finom kolbászokat, hamburgereket. Ezeket nem csak alkalmakként, mondjuk hetente egyszer fogyasztják, hanem napi rendszerességgel. Sőt, lehet többletet bevinni olyan ételekből is, amelyek aztán minden egészség-guru listáján pipálva vannak. Nem valószínű, hogy a salátalevélből össze lehetne hozni ezt a felesleget, de lehet túllöttyinteni az olivát, lehet vég nélkül rágcsálni a mandulát, diót, tökmagot, és lehet betegre enni magunkat sárgabarackból, mint Pöttyös Panni tette Kati néni kertjében. 

pastaDish.png

egészséges, finom, de igen sok kalória

Persze létezik olyan is, hogy valaki nem mozog, de odafigyel arra, hogy mit és mennyit, ezért tudja tartani a súlyát. Olyan is, hogy valaki piszok jól reagál a fizikai megterhelésre, igy a súlytartás kulcsa nála a mozgásban rejlik. 

És természetesen vannak ők, akik bármit tehetnek, akkor sem híznak. Van ilyen, lehet nyerni a kaparós sorsjegyen, a Kincsem Parkban, meg a genetikai lottón is. De ők a statisztikailag inszignifikáns csoport, róluk tehát többet nem beszélünk. 

Ha számszerűsíteni akarjuk a kérdést, akkor azt lehet mondani, hogy az emberek 80 százalékánál a testsúly kérdése  80 százalékban a táplálkozástól függ, 20 százalékban a mozgástól. 

Ebből pedig egyenesen következik, hogy ha valaki fogyni szeretne, akkor elsősorban a táplálkozási szokásait kell megváltoztatnia alaposan. Természetesen ha valaki csak sportolásba fog, akkor az energiafelhasználása nőni fog, tehát elvileg ugyanannyi kalóriabevitel mellett is fogynia kellene. Ezzel a gyakorlatban két probléma szokott felmerülni. Egyrészt, a jelentős felesleggel küzdők eleinte általában képtelenek elegendő intenzitással mozogni. Egyszerűen nincs meg az állóképességük, gyenge a tüdő- és szívkapacitásuk, rettenetesen fájnak az ízületeik. Nekik azt szoktam tanácsolni, hogy kezdetben tényleg csak annyit mozogjanak, amennyit fájdalommentesen képesek, és fokozatosan növeljék a terhelést. Kezdjék a kímélőbb gyaloglással, úszással, vízitornával. Koncentráljanak az evési szokásaik gyökeres átalakítására, és ahogy ezáltal egyre többet fogynak, úgy terhelhetik majd a testüket intenzívebb mozgásfajtákkal. 

Másrészt azok is csalódhatnak, akiknél elvileg egészségügyi kockázat nincs, indulhat a sport, hiszen nem húsz plusz kilótól kell megszabadulniuk, nincs keringési problémájuk, rendben vannak az ízületeik. Náluk az okozhat kudarcot, hogy nem a megfelelő mozgást választják, vagy egyszerűen nem elegendő intenzitással és volumenben dolgoznak. Vegyünk egy nagyon leegyszerűsített példát. Egy átlagos testalkatú, nem fizikai munkát végző nő napi energia-szükséglete legyen 2000 cal. Ehhez képest a fogyasztása mondjuk rendszeresen 5-600 kalóriával több. Nem olyan nehéz ám, reggelire két burekasz egy helyett, és máris megvan a többlet. Ellenben piszok sokat kell ahhoz dolgozni, hogy ennyi többletet valaki lemozogjon. Akármit ír a Frutti Fitnesz a honlapján, Kati popsiformáló óráján NEM fogsz ennyit ledolgozi, garantálom. Ezzel nem azt állítom, hogy lehetetlen, de az emberek többségének nincs reális képe arról, hogy mennyi az a munka, amivel NAGYON megdolgozik a bevitt falatokért. 

A mozgás NEM súlytartás-fogyás kontextusban fontos. Mozogni azért kell, mert mozgás nélkül a test elromlik, elsorvad és ennek számos élettani következménye lesz. Mozogni azért kell, mert mozgás nélkül 15 évvel megröviditjük az életünk. Mozogni azért kell, mert az emberi test az evolúció során a sok mozgáshoz igazodott, nem pedig az íróasztalhoz és a hetes buszhoz. Mozogni azért kell, mert kognitív képességeink alapja is a mozgás. 

És nem, ehhez nem elég az, hogy de hát lemegyek a gyerekkel a játszóra és viszem a kisrollerjét. Hogy simán végigsétálok a falu egyik végéből a másikba. Hogy azért mert nem sportolok, még haldoklás nélkül felszaladok a harmadikra. 

Nem. Ez az alap. Az emberi szervezet az optimális működéshez, az izmok és a csontok egészségéhez, erősítéséhez ennél sokkal többet kíván. Nem kell órákban gondolkodni, de aki ülőmunkát végez, annak muszáj találni napi 15-30 percet nagyon intenzív edzésre. Ez lehet egy nap saját testsúlyos erőedzés, másnap metabolikus kondicionálás, harmadnap jóga. Lehet otthon, nappaliban, pincében, kertben, eszköz nélkül végezhető mozgás. (A következő posztom egy alap gyakorlatsort fog bemutatni, hogy ebben segítsek. Egyelőre ollózott képekkel, de később tervezem, hogy saját magam fogok bemutatni ehhez hasonló tornákat, csak egy jó operatőr kellene). 

Mozgás és diéta, diéta és mozgás. Mindkettő egyformán fontos az egészséghez, de az optimális testsúlyhoz elsősorban megfelelő étrend, minden máshoz viszont megfelelő mennyiségű és minőségű mozgás szükséges. 

cozumel

 

 

19 komment

2013.06.28. 19:07 cozumel

Ki diktálja, mi a szép? A média, a divatguruk vagy Darwin?

Címkék: evolúció társadalom xxkromoszóma

Az alábbi poszt dr. R. Elisabeth Cornwell evolúciós pszichológus kutatásai és az erre épülő előadás összefoglalója, Cozu-gondolatokkal enyhén megfűszerezve. Az eredetit angolul tudó olvasóink itt megtekinthetik.

Teljesen őszintén mondom, hogy bennem az utóbbi pár évben ettől az előadástól függetlenül is megérett az a gondolat, hogy kissé sokat nyígunk mostanában a szépségipar hatalmáról, befolyásáról, meg hogy a médija hogy mossa az agyunkat, mintha legalábbis mind gyökkettes agyú zombik lennénk, akiknek bármit be- és el lehet adni (és most tekintsünk el a ténytől, hogy az emberiség igen nagy százaléka valóban az)

406886_10151252250090816_659067041_n.jpg

Kétségtelen, hogy a szépségideálok változtak, változnak, ám Dr. Cornwell kutatásaiból kiderül, hogy vannak bizonyos alapvető „értékek”, amolyan konstansok, amelyek nem kopnak el soha. Ezeket tehát nem Gucciék, nem Armaniék erőltetik ránk, nem a "homoszexuális divatdiktátorok" (újabban felkapott anyámborogass elmélet) agyszüleményei, hanem kódolva vannak bennünk. Jó, persze, vitathatatlanul eltávolodtunk a piros seggű páviántól, ám ezek a kódok akkor is meghatározzák ízlésünket, ha überPC 21. századi emberként ez halálciki. Szóval ha már valakit hibáztatni kell, akkor üssük Darwint, meg hogy ezt az egész evolúciós blamát így az arcunkba tolta.

Bogarásszunk el kicsit ezekkel a konstansokkal, lássuk, mi is az a nőben és férfiban, ami beindítja az ellenkező nem vonzalmát!

Mi az, ami mindkét nem számára fontos?

Fiatalság. Igen, tudom, mennyire sekélyes már, hiszen a dédi is olyan szép azon a megsárgult fotón, ugye? Persze, a dédi nagyon szép, de mégis, másképp szép. Dr. Cornwell bemutatta példaként egy-egy fiatal férfi/nő arcképét, közvetlenül melléjük pedig az idős Jane Fondát és Clint Eastwoodot helyezte. S bár a hallgatoság (és korábban a több ezer tesztalany) mind elismerte, hogy Jane és Clint a mai napig is jól tartják magukat, azért egy szexpartit mégis a friss bőrű, feszes testű fiatalokkal rendeznének inkább. Ebben a világ egyik legősibb evolúciós törvénye irányítja a választásunkat: az a bizonyos önző gén (Richard Dawkinstól erről bővebben az azonos című könyvéből), melyet Jane vagy Clint már hathatós orvosi segítség nélkül nem örökíthetnek tovább, hiszen reproduktív korukon bőven túl vannak.

Nyugi, vannak nálunk sokkal sekélyesebb fajok is, vagyis gyakorlatilag mind az, de egyesek extrém módon. Mint például a páva, aki majdhogy megingatta Darwin hitét saját elméletében. Sokáig nem értette ugyanis, hogy a büdös francba hozott létre az evolúció valami ennyire haszontalan, sőt abszolút veszélyes kelléket, mint a hím páva legyezője. Aztán persze leesett, hogy miről is van szó! A páva tolla olyannyira szexuális vonzerő, hogy már a legkisebb módosítás esetén is lelohad a pávalányok kedve. Kísérletképpen néhány egyednél kivágták a pávaszemeket, ami önmagában egy teljesen ártalmatlan művelet, nem fáj a pávának. Nem lett semmi bajuk, csak éppen a szexuális életüknek annyi volt.

Mit néz a férfiállat rajtunk, nőállatokon, hogy önző génjét továbbörökítse?

Csípő-derék arány. A karcsú derék meghatározó, teljesen mindegy, hogy egyébként 34-es méretet hord a nő vagy 40-est, vagy semmilyen méretet, mint gyűjtögető ősanyáink. Érdekes megjegyezni, hogy ősanyáink nem szültek úgy átlag 18 éves korukig, mert a modern kori élelmiszerbőség nélkül ennél korábban nem érték el azt a testzsírszázalékot, mely a fogamzáshoz, majd az egészséges magzat kihordásához szükséges volt. A mai statisztikákat elnézve elég hihetetlen, de a tinik evolúciósan nehezen esnek teherbe. Másrészt ősapáink képzeletét nem indította be a lapos seggű, keskeny csípőjű kislányok teste, hiszen ösztöneik megsúgták nekik, hogy ezek a kislányok még nem lennének jó gazdái az ő értékes magvaiknak.

Kerek fenék. Nem, itt se kell feltétlenül JLo-ra gondolni, de kétségtelen, hogy a pasik ösztöneire hat egy formás segg. Ez ugyanis megint a reprodukciós képesség egyik árulkodó jele. Tudjátok, mire kell a fenékzsírunk? A magzat agyfejlődéséhez nélkülözhetetlenek az itt raktározott zsírkészletek. Jól megfigyelhető, hogy reprodukciós korszakának végén a nő egyre kevesebbet hordoz ebből a zsírfajtából, természetesen az élelmiszeripar és a meki kooperációja ezt gyakran meghazudtolja.

Arc. Telt ajkak, kerek ívű szemöldök, kicsi keskeny áll, keskeny orr, nagy szemek, ezek a magas ösztrogénszint külső jegyei, melyek mind arról árulkodnak, termékeny vagyok, remek alany vagyok, hogy génjeid továbbvigyem!

Asszonyállat, hova tevéd a te szemed?

Mellkas-derék arány, magasság, atletikus alkat. Pofonegyszerű, az ilyen adottságú férfi valószínűleg ügyesebb vadász, az ügyesebb vadász tobb kaját hoz a porontyoknak, így génjeink nagyobb valószínűséggel élnek tovább bennük.

Érdekes módon, míg a férfiak egyértelműen értékelik a magas ösztrogénszint külső megjelenését, a nők válasza a magas tesztoszteronszintre sokkal szélesebb szórást mutat. A tesztoszteron ugyan jó és hasznos, hiszen ettől lesz a vadász bátor és erős, de ugyanakkor csúnya és rossz is, hiszen ettől lesz a vadász hűtlen, felelőtlen, és egyébként is korán hal, akkor meg mit esznek a kis génhordozóink? Így a nők egy része a kockázatosabb, de jóképű pasit választotta, míg mások az átlagosabb külsejű, de kevesebb tesztoszteronjegyet hordozó férfit. Megfigyelték azt is, hogy a szép nők, márminthogy ebben a magas ösztrogénszintet mutató értelemben szép nők, merték választani a jóképűbb fickókat, hiszen ők jobban bízhatnak abban, hogy a férfi ott marad az utódnevelés időszakára is velük.

A kutatás ugyanis nem tudta megkerülni a férfi-nő párkapcsolati evolúció kérdését sem. Egy adott faj fennmaradásának szempontjából egyértelműen fontos, hogy a szaporodó felek milyen mértékben és megosztásban vesznek részt az utód nevelésében, mert minél nagyobb a kooperáció mértéke, annál esélyesebb a génkészlet továbbörökítése.

Nos kérem, van egy jó meg egy rossz hírem.

Az ember nem monogám. Az állatvilágban azok a fajok jellemzően monogámok, ahol a hím és a nőstény külső megjelenésében szinte észrevehetetlen a különbség. A leghűségesebb állatok hím és nőstény példányai, például a gibbonok vagy a hattyúk, kivülálló számára megkülönböztethetetlenek.

Ráadásul a férfi kódja azt diktálja, hogy szórja a magját, hiszen azért van belőle olyan bőségesen. Egyetlen férfi készletéből meg lehetne termékenyíteni a Föld összes fogamzóképes nőjét! S minél többet termékenyít meg, természetesen annál valószínűbb, hogy génjei biztosan továbbélnek.

Egy bizonyos fokig igaz ez a nő esetében is, hiszen minél többféle férfitől szül utódot, annál valószínűbb, hogy lesz köztük legalább egy jó erős génkészletű is. Persze szülni nem lehet annyiszor, mint megtermékenyíteni, pech, vagy mégsem.

Ugyanakkor társadalmi-kulturális evolúciónk mindkét nemet a közös utódnevelés felé fordította. Mivel az emberutód különösen hosszas gondozási szakaszt igényel, mindkét szülő érdeke, hogy ebben az időszakban is együttműködjenek. Szóval evolúciósan mégiscsak úgy van kódolva a férfiember, hogy ha netán félre is lép Krisztivel a marketingről, s ha netán oda is beszór egy komplett génkészletet, azért a mi Ubulkánkat se hanyagolja el.

Azt meg mindannyian tudjuk, hogy a fentiektől függetlenül a környezetünkben látott kapcsolati viszonyok száma végtelen, a mögöttük húzódó motivációk számával együtt. Mindenesetre nem árt, ha időnként egy pillanatra végigfut bennünk, hogy bár nem vagyunk állatok, azért egy kicsit mégiscsak azok vagyunk.

Cozumel

 

10 komment

2013.06.26. 06:47 cozumel

A nő egyetlen érdeme a szépség?

Címkék: társadalom demagóg xxkromoszóma szépség terror

Na jó, kb. eddig bírtam, hogy ne mondjak semmit arról, hogy mennyire felesleges, büdöslábszagú erőlködés ez az egész. Most a huffingtonpost hozta le "Egy szép test" címmel, de volt ennek már ezer változata, mind pontosan ugyanolyan eredménnyel, amit az origó körül tudnék meghatározni. 

slide_304037_2590208_free.jpg

Lehetne arról is töprengeni, hogy mennyire művészfotó valami attól, hogy fekete-fehérben lövik el, de most nem ez a lényeg. Inkább arról beszéljünk, hogy mennyire lesz igaz tőle, mennyire "megy át az üzenet", mennyire alkalmas véleményformálásra, és elsősorban hogy kinek a véleményét óhajtja meg(re)formálni.

Mert nekem kicsit olyan érzésem van, ha ezekre a képekre nézek, mint mikor a gyerekek által feltartott táblákra. Mindenki tudja, hogy azon az én világnézetem van, az én igazságom, de odaadom a gyereknek, és mivel ő ártatlan meg tiszta, akkor az ő kezében őszinte és támadhatatlan lesz az én véleményem. 

Na ezek a képek is pont ennyit érnek. Kit akarunk meggyőzni arról, hogy a ráncos has pont olyan szép, mit a sima, hogy a lógó mell pont olyan szép, mint a hetyke, hogy az úszógumi pont olyan szexi, mint a feszes test? A férfiakat? Röhej. Az a férfi, aki el tudja fogadni a vele élő nő testi változásait, nem szorul győzködésre. Amelyik meg nem bír rád nézni, mert striás lett a hasad és sötétebb a bimbód szülés után, az nem fog azután se, hogy az arcába tolod ezeket a fotókat. A férfiak többsége nagyon jól tudja, hogy a nők leginkább csak a magazinokban tökéletesek, ugyanis az egy háztartásban élő Glamour-modellek száma a lakosság körében általában alacsony. Látják, hogy se anyu, se a nagynéni, se a lánytesó nem úgy néz ki, mint Palvin Barbara, hogy nem lenne nyuszilány a CBA-s pénztároslányból, a gyerekdoktornőből és Etelka néniből, a 3/B osztályfőnökéből sem.

Önmagunkat? Saját magunknak el kell mondani, hogy a nő sokféle, és nem mindenki számára realitás a címlapállapot? Persze, hallottam én már önbizalomhiányról, és természetesen úgy gondolom, hogy segíteni kell azoknak a lányoknak, akik ettől szenvednek. De attól, hogy azt hazudjuk nekik, hogy a lógó segg meg a löttyedt tricepsz is szép, és attól, hogy ezt egy fekete-fehér fotósorozattal alátámasztjuk, ez még nem lesz igaz. Igen, ízlések és pofonok különböznek. Amilyen sokfélék a férfiak, olyan sokféle nőtípus tetszik nekik. De azért lássuk be, hogy vannak fícsörök, amik nagyon nagy átlagban bejönnek, és amik nagyon nagy átlagban nem. 

Megint azt mondom, mint az inspirálós posztomnál: tévúton járunk. Nem ez a lényeg. Igen, azt is tudom, hogy a média és a szépségipar eszméletlen erőkkel bombázza a nőket, hogy egy elérhetetlen ideál felé vágyakozzanak, hogy értelmetlen termékeket fogyasszanak, a narancsbőrkrémtől a szilikonmellig. De ahogy hozzátartozik a felnőttkorhoz az, hogy megtanuljuk, nem baszhatjuk el a fizetést fél hónap alatt, nem maradhatunk el a gázdíjjal, nem eshetünk be a munkába két óra alvás után rendszeresen, úgy meg kell tanulni ezt a jelenséget elfogadni és következetesen leszarni. Ideje lenne belátni, hogy ebben a folyamatban mi, nők nem szegény áldozatok vagyunk, akikre ráerőszakolják ezeket a baromságokat, hanem mi magunk fekszünk alá ezeknek az idióta elvárásoknak. Itt minimum kölcsönös felelősségről van szó. 

JTB7382.jpg

Közben meg, lányok, ennél sokkal fontosabb problémáink vannak. És ha leragadunk annál, hogy a szépségideálról picsogunk, akkor azokkal nem haladunk. Nem oldjuk meg a bérezések közti ordas különbségeket, nem oldjuk meg, hogy még mindig ránk hárul a gyerekezés-házimunkázás nagy része, hacsak nem Skandináviában vagy Kanadában élünk. Nem oldjuk meg a nők elleni erőszak problémáját, a karrier vs gyerek kérdését. Nem beszélünk arról, hogy az egészségügyben háttérbe szorul egy csomó női probléma, a szülés után kitágult hüvely és az a kis mellékes inkontinencia. Hogy negyven után a hormonális változásaidra vállat rántanak, hogy hát ezzel együtt kell élni, hogy lényegesen kevesebb kutatás folyik ezen a téren, de bezzeg viagrával és társaival telített a piac. És akkor most még ki sem tekintek a nagyvilágba, nem is beszélek azokról a nőkről, akik ezt az egész kérdéskört nem is tudnák hova tenni, mert hát úgyis tetőtől-talpig burkolva vannak. Ellenben reálisan retteghetnek attól, hogy stria vagy sem, ha megerőszakolják őket, még halálra kövezéssel is számolhatnak.

És nem oldjuk meg saját önbizalmi nyiff-nyaffunkat sem, mert leragadunk a külsőségeknél, amik úgyis ideig-óráig tartanak minden nőnél, és negyven után hosszú még az élet, kéne valami szubsztanciának maradnia a következő négy évtizedre, ha már legalább tovább élünk a férfiaknál. Nem a fekete-fehér művészfotóktól fogjuk magunkat határozottabbnak érezni, nem attól, hogy a Dove azt mondja, a szépség sokarcú, miközben ugyanúgy csak egy terméket akar rádsózni. Hanem például attól, ha van még egy szakma a ridikülben. Vagy még egy nyelvvizsga. Hogy sikerül betörni valamilyen tipikusan férfiak által dominált területre és ott ugyanolyan jól teljesíteni. 

De ez nem fog menni, nem fog menni addig, míg azon vekengünk, hogy deigenisszépekvagyunkhájasanmegráncosanis. Ez óvodás szint. Én azt mondom, nőtársaim, hogy fel kéne nőni. 

És akkor a végén még komolyan vesznek bennünket. 

68 komment

2013.06.21. 05:04 cozumel

Hungary, Fight Club

Címkék: erőszak társadalom nyomorultak hazámhazám... kegyelmesék

Megint az van, hogy nem akartam én már ehhez hozzátenni semmit, írtak erről sokan, sok helyen, valahol elmondták már az én véleményem, ha nem is egészben, de részleteiben. Különben is, a csoda ötödik napján vagyunk, holnapra valami újat dobunk oda a médiának, az meg visszadobja nekünk, és megrágjuk azt is, ezerkettőszáznegyvenkettő leütéssel, és majd jól nem változik attól sem semmi.

Szóval akár mehetnék és csinálhatnék valami értelmeset is ahelyett, hogy én is leírom, de úgy érzem, valami kimaradt. 

hate-dentists-baby.jpg

Kimaradt az, hogy valaki kimondja: kurvára elegem van már abból az állandó érvelésből, hogy valamit el kell fogadni, meg kell érteni, mert ilyen az emberi természet. 

Nembazmeg. Nem. Az emberiség történelme arról szól, hogy mióta társadalmakba verődtünk - mert úgy ítéltük meg, hogy az előnyösebb -, azóta próbáljuk kontrollálni az emberi természetünket. Néha túllövünk a célon, és belefutunk mindenféle elfojtásokba, de összességében a társas együttélés kellemesebb lett attól, hogy bizonyos normákat felállítottunk. Ez egy soha véget nem érő folyamat, mivel a körülményeink állandóan változnak. Fejlődésről pedig akkor beszélhetünk, ha összességében a társadalomban minél több embernek kedvez az újonnan állított norma és minél kevesebbet érint hátrányosan.

Az, hogy nem baszunk le egy hatalmas pofont idegességünkben, ijedtünkben, nagy melegben, hátrányos szociális helyzetben és úgy egyáltalán soha, senkinek, az mindenkinek előnyére szolgál. A pofonnak ugyanis nincs nevelő jellege, csak traumajellege, és nem csak az sérül, aki kapja. Az ilyen történetet soha nem cselekvő-szenvedő leosztásban élik meg a szereplők, hanem kölcsönhatásban. Aki adja, az mindig egy fokkal embertelenebb lesz, úgy, mint Voldemort egy-egy lélekhasítás után. Nem mellesleg kifejezetten kellemetlen jogi és munkahelyi következményei lehetnek a dolognak. 

fightclub.jpg

Kimaradt az is, hogy valaki elmondja: hol a picsában van nap mint nap ez a rengeteg tökéletes, soha nem hibázó, soha el nem bambuló, mindig példásan viselkedő állampolgár? 

Egész egyszerűen elképesztő, hogy egy olyan országban, ahol köztudottan katasztrofális a szövegértés, még mindig rengetegen képtelenek egy idegen nyelvet alapfokon elsajátítani, ahol sokan hatodikos fizika-kémia-biológia ismeretekkel nincsenek tisztában, vagy alapvető higiéniás igényeket nem támasztanak önmagukkal szemben, ahol még mindig felülnek az MLM-es trükköknek és még mindig nem értik a kamatos kamatot, ennyien kijelentik, hogy a hülyéket pofán kell baszni. Izé... nincs itt valami orbitális önismereti hiány?

Kimaradt az is, hogy valaki elmondja: ez a történet nem a villamosvezetőről meg a figyelmetlen kismamáról szól. Ez a sztori arról a mérhetetlen agresszióról és felbuggyanó gyűlöletről szól, ami lassan szétrohasztja az országot. Gyűlöljük a kurva kölköket, a büdös nyuggereket, a szemét orvosokat, a hülye tanárokat, a bunkó rendőröket, a vidékieket és a pestieket, az autósokat, gyalogosokat, bicikliseket, a jobbereket, a liberókat, a kommancsokat és mindenkit, akik éppen nem mi vagyunk. És a villamosvezetővel csak azért szimpatizálunk, mert megtette azt, amit mi naponta tízszer szeretnénk.

were-becoming-a-nation-of-frustrated-renters.jpg

Mindenki egyre szegényebb, aki még nem, az is tudja, hogy csak idő kérdése. És ahogy anyukám mondta, "kislányom, mi csak egy dolgon vitáztunk apáddal, és az mindig a pénzhiány volt", úgy a szegényedő társadalomban is fogy a szeretet, nő a feszültség. Közben egy vékony réteg most betonozza be pozícióját a következő pár évtizedre, ahonnan ők kipottyanni nem fognak, mások pedig oda bekerülni. Még néhány év, és a mexikói realitáshoz hasonlóan nálunk is a társadalom egy százaléka fogja birtokolni a vagyon 95 százalékát.

A kiváltságosak mindent megtesznek majd, hogy a másik 99% brutálisan primitív maradjon. Akár annyira, hogy elhitessék egymással: márpedig az emberi természet ilyen, és különben is, aki hülye, az haljon meg.

Nekünk már nem Mohács kell. Nekünk egy nagy össznemzeti fight club kell.  

 

 

4 komment

2013.06.20. 03:05 cozumel

Túlzásba viszed ezt a fitneszt

Címkék: egészség fogyás mozgás túlsúly

A napokban merült fel a téma egy fitneszblogon, de nekem is rengeteg ismerősöm belefutott már ebbe a helyzetbe.

Adott egy 55 kilós fitt lány, aki az elmúlt pár évben testsúlyának felétől szabadult meg. Rengeteg munka, kitartás, kemény edzések és tudatos táplálkozás eredményéről van szó, semmi varázspirulát nem húzott elő a bűvész a kalapból. 

936003_536234109746221_997144224_n.jpg

a kép csak illusztráció, a történethez semmi köze

Most lehetne azt firtatni, hogy hogyan jutott el a lány a 110 kilóig, de ez a történet nem erről szól.Vegyünk is helyette egy olyan helyzetet, amiben a főszereplő ugyanezzel a módszerrel “csak” 25 kilót fogyott, mire az ideális súlyát elérte. Ez sokkal hétköznapibb sztori.

Az ember azt hinné, hogy ilyenkor örül a család, gratulálnak a barátok, hiszen senkinek nem kell magyarázni, mennyivel egészségesebb így hősünk, aki, mondjuk, legyen Kitti. Ez egy ideig így is van, az első tízesnél még mindenki gratulál Kittinek. Tizenöt körül már valami vibráló őszintétlenség jön le a barátok hangszínéből, de alig zavaró, ezért Kitti továbbra is biztatásként értékeli a kommenteket. 

Húsz körül van az a fordulópont, ahol konkrétan aggodalmaskodó mondatok hangzanak el. Nem viszed te kicsit túlzásba ezt a fitneszt? Mennyit sportolsz te egy nap? Most tényleg csak ennyit fogsz enni? Na megengedheted ám magadnak azt a szelet sütit, nem kell már többet fogynod! Kicsit túl izmos vagy, a pasik jobban szeretik ám a gömbölyebb nőket!

Kittink érti. Aggódnak érte. Szeretik őt és féltik az egészségét. Ezért aztán szeme se rebben és nem szól vissza, amikor valaki két szelet dobos torta közt, félig teli szájjal fejti ki rosszallását. Csak egy dolgot szeretne tudni.

Hol voltak ezek az aggodalmaskodó hangú egészségügyi tanácsok, amikor ő majdnem elérte ideális testsúlya másfélszeresét (kétszeresét)? Amikor sírva ment fel egy emeletet, és a legfelső lépcsőfokon le kellett ülnie, 28 éves fiatal nő létére? Amikor minden este fájdalomcsillapítóval aludt el, mert annyira fájt a térde, bokája? 

És miért, miért ilyen félelmetes tükör, hogy neki sikerült az, ami a családi-baráti körben oly sokaknak nem? 

 

19 komment