Mostanában megint randizgatok régi szerelmemmel, a futással. Volt nekünk egy hosszú kapcsolatunk valamikor a kilencvenes évek közepén, aztán megint összejöttünk kétezer után (aki megmondja nekem, hogy a magyar billentyűzeten hol a nulla, azt örökre szívembe zárom, de nem, az egyes előtt nálam a hosszú í van). 

Amikor edző lettem, akkor a minden más edzésforma mellett háttérbe szorult. Annyi órát tartottam, hogy nem is hiányzott. Néhány hete, mikor végre elég hó elolvadt már ahhoz, hogy száraz terepen sétálhassak a kutyával, egyre többször kapcsoltam futó sebességbe. Mostanra a kutyát el kellett hagynom, mert nyáron egyszerűen használhatatlan. Még nem kezdett vedleni, és a minap, a félórás etap utolsó tíz percében esküszöm, majdnem a hátamon kellett hazavinni. Bosszúból, amiért kitikkasztottam, megtalálta az erdei ösvényen a legeslegutolsó olvadás utáni pocsolyát, és miután félig kiitta, belefeküdt. Kénytelen voltam végül utána gázolni, és felemelni álló helyzetbe, majd hazavonszolni. Hiába na, a husky nyáron használhatatlan. 

Közben három nap alatt a teljesen kopaszból csupa zöldbe váltottunk, és hihetetlen élmény futni. Sehol egy felhő, pont kellemes szél, tüzó nap és 18-22 fok. Nézzétek meg, merre járok, az érdemi rész meg majd a képek után.

A futás kicsit olyan, mint a tej. Volt már mindenre gyógyszer meg annak ellenkezője is. Sokan imádják és valószínűleg még többen gyűlölik. És vannak olyanok, akik igazából nem szeretik, nem élvezik, érzik, hogy nem igazán jó a testüknek, de mégis kitartóan, fogcsikorgatva, de végzik. Mert egyszer, valaki elhitette velük, hogy a legjobb kardió a futás, vagy hogy a fogyáshoz, megfelelő testsúlyhoz a kardió az egyetlen út.

Mostanában pedig az van, hogy a nőknek nem jó. A nőknek. Mert a nők egy olyan homogén csoport, akiknek az egyik legtermészetesebb mozgásforma káros. Ühümmm. 

Tény: a nők csípője általában szélesebb, mint a férfiaké. Az evolúció teljesen nyilvánvaló okokból alakította ezt így, hogy szemünk fénye-életünk értelme kiférjen. Emiatt aztán az úgy nevezett Q szög-a csípő térddel bezárt szöge, a nőknél nagyobb, ez pedig a térd izületre kifejtett nagyobb terheléssel jár. 

Ha megnézzük a profi futókat, valóban azt látjuk, hogy a keskeny csípőjű, szinte fiús testalkatú lányok vannak többségben. Ők nem azért keskeny csípőjűek, vékonyak, mert sokat futottak. Cseréljük fel szépen az ok és okozatot: ők azért tudnak sokat, kitartóan és könnyedén futni, mert keskeny csípőjűek, vékonyak, kissé fiús alkatúak. 

Ez azonban nem csak annyit jelent, hogy az ilyen testtípusú nők hamarabb felveszik a ritmust, ha futni kezdenek, és jobban is fogják élvezni, hiszen az ő alkatuk számára ez a mozgásfajta természetesebb. Szó nincs azonban arról, hogy a többiek számára a futás felér egy izületi mészárlással. Valószínűleg nem ez lesz a kedvenc mozgásformájuk, vagy esetleg hosszabb szakasz vezet el odáig majd, hogy élvezni tudják a futást. 

A probléma akkor jelentkezik, amikor a nem igazán futó alkatú nők jelentős túlsúllyal kezdenek neki a futkározásnak. És most legyünk őszinték: hányan vágnak bele ebbe a sportba magáért a futás élvezetéért, és hányan a fogyás érdekében? Egy pár tornacipő nem orbitális befektetés, a két lába mindenkinek lábnál van, és legalább egyszer mindenki hallotta azt a(z egyébként nem igaz) mondatot, hogy a futás a legjobb zsírégető. 

Ám ha a mozgáshiányos életmódtól eltunyult, gyenge térddel egy jelentős túlsúllyal rendelkező, átlagosan széles csípőjű nő futni kezd, annak valóban lehetnek káros következményei az izületekre nézve. Ilyenkor azonban nem elsősorban a Q szöget kell felelősségre vonni, hanem a súlyfelesleget. Ugyanis ha kis logikával végiggondoljuk, nagyon sokféle lábforma van, hosszú, rövid, egyenes, X láb vagy O, a szavannán előbb-utóbb mindnek futnia kellett a ragadozók elől, és valahogy a nagyobb Q szög mégsem szelektálódott ki. 

Szóval akkor kövér nők ne fussanak? És mit csináljanak helyette? 
Kezdetnek a tempós gyaloglás is megteszi. Emelkedő, lépcső beiktatása fokozza az intenzitást. De erről részletesebben majd egy másik posztban.