Mert tudom, hogy van, akinek már az összes lábbelije teli van a témával, hát hagyjam már őt békén, pont nem ez a legnagyobb baja. És van, aki tényleg jól elvan úgy, ahogy van, akár egy kis felesleggel is, nem készül ő már címlapra különben sem.
Ez a poszt nem nekik szól, és nem is azoknak, akik mondjuk az utolsó 5-6 kilótól szeretnének megszabadulni, nekik majd egy más alkalommal mesélek. Most azoknak írnék, akiknél nem esztétikai szempont, nem eggyel kisebb ruhaméret, nem a kicsit úszógumis has vagy kicsit karfiolos segg a probléma, hanem a JELENTŐS TÚLSÚLY.
Azt nem ígérem, hogy rengeteg új infót fogtok itt találni, inkább az a célom, hogy egy pár makacs tévhitet eloszlassak, és talán az is, hogy egy kicsit másképp lássátok a dolgot. Szóval tuti receptet nem, de néhány kapaszkodót talán találtok magatoknak.
Hogy sikerül-e a nagy fogyás, az – mondanom sem kell – sok mindentől függ. Erről már számos tanulmány született, ezekből meg személyes tapasztalataimból mazsolázgatok majd.
CÉL
Talán a legfontosabb, hogy jól válasszuk meg, mit szeretnénk elérni. A cél valami olyasmi legyen, ami reális elvárás önmagunktól – tehát a “három hónap alatt szeretnék 15 kilót fogyni”, az mondjuk egyenes út a csalódáshoz. Ha valaki 15 kiló felesleggel küzd, és nem az utóbbi másfél évben szedte fel, hanem mondjuk 10 éve ezzel él, az ne gondolja, hogy 3 hónap alatt előbújik belőle egy fitneszmodell. Ugyanakkor a célnak elég konkrétnak kell lenni ahhoz, hogy motiváljon, tehát önmagában az, hogy hááát, jó lenne vékonynak lenni, elég semmitmondó.
Érdemes rövid,- közép- és hosszútávra elgondolni, mit is szeretnénk igazán, és összevetni azzal, hogy ez mennyire esélyes.
Magyarul valami olyasmire gondoltam, hogy: szeretnék megszabadulni kb 15 kiló zsírtól, szeretnék kicsit megerősödni, és jó lenne a fájós hátam rendbe tornázni. Ha most elkezdek tornázni, akkor egy hónap múlva már biztos jobb lesz a közérzetem, nem leszek állandóan ilyen fáradékony. Három hónap múlva már legalább eggyel kisebb ruhaméretet hordok, hat hónap után pedig a 15-ből legalább 10-nek mennie kell. Akkor majd újra végiggondolom az egészet.
SZEMÉLYISÉG
Hát hogy a viharba ne lenne fontos pont a mozgásnál az ember személyisége! Agylobot kapok, mikor olyasmit hallok, olvasok (főleg, ha ez szakembertől jön), hogy a legjobb zsírégető sport a futás! A zumba! A lépcsőzőgép! Egy frászt. A legjobb, leghatékonyabb, leglegleg az, amit majd csinálsz. Folyamatosan. Szívesen. Vagy legalábbis nem tömény utálattal. Ha antiszoci egyéniség vagy, nem valószínű, hogy bejön neked a csoportos forma. Ha utálod a labdasportot, nem akarj focizni. Ha nem szeretsz egyedül lenni, ne kezdj magányos talpalásba a futógépen.
KÜLSŐ KÖRÜLMÉNYEK
Ide tartozik bármi, ami akadályozhat abban, hogy a mozgást rendszeressé tedd az életedben. Család, munkaidő, tömegközlekedés, konditerem hiánya stb. Ne is próbálkozz olyan megoldással, ami stressznövelő lehet az életedben. Ha kedvenc órádra csak csúcsidőben érsz oda és akkor is csak öt perc késéssel, és csak zsebkendőnyi hely marad a matracon számodra, akkor az egész előbb-utóbb csak frusztrálni fog, és hagyod az egészet a ‘csába.
TÁMOGATÁS
Párosan szép az élet, de legalábbis azért vannak a jóóó barátok, és e-gye-dül nem megy… Tényleg nem. De jó esetben mindannyiunk életében vannak társak, rendes kollégák és barátok, apa-anya, akik szeretnek bennünket. És ha szeretnek bennünket, akkor fogadják el, hogy nem akarunk magas vérnyomásra gyógyszert szedni, cukorra inzulint lőni, kicsámpult bokával fájdalmasan kacsázva járni. Segítsenek de legalább ne gátoljanak. Fogják vissza a negatív kommentjeiket és a sütistálat. Akkor is, ha ők meg sem próbálják.
TERHELHETŐSÉG
Egy ideális világban csupa olyan felelős tagja lenne a társadalmunknak, akik csak tripla védekezés mellett dugnak, a kockázatok és mellékhatások tekintetében megkérdezik a gyógyszerészüket, mozgásprogram megkezdése előtt pedig komplett kivizsgálást kérnek a háziorvosuktól. Ha valaki netán mégsem ennyire tökéletes, akkor legalább gondolja jól végig, hogy jelen állapotában mit bír a szervezete.
Számtalan dolog van, ami 20 kiló plusz felett nem ajánlatos. Az ízületek ilyen fokú túlterhelésnél mar eleve óriási kockázatnak vannak kitéve, felesleges ezt tovább növelni. Három ízületkímélő mozgásfajta segíthet ebben az első szakaszban: gyaloglás, úszás (vagy vízitorna), szobakerékpár. Fontos a jó cipő, és a gyalogláshoz lehetőleg egyenletes, puhább talajt válasszunk. Ezzel minimalizáljuk az alulról érkező becsapódásokat, melyeket ízületeink kellemetlen sokként élnek meg. Éppen ezért tilos mindenféle ugrabugrálás, és nem, ilyen súlyfelesleggel még a zumbát sem javaslom. Guggolásoknál ügyelni kell arra, hogy a térdet/csípőt csak enyhén hajlítsuk be, kitöréseket ebben a szakaszban egyáltalán nem kellene végezni. Annak az égvilágon semmi értelme, hogy miközben izzadságos melóval pár kilótól talán megszabadulunk, utána viszont térd/boka/csípőfájdalom miatt hetekig megint nem tudunk majd tornázni, és ilyenkor jön be az, hogy miután az ember “lesérül”, a lábadozás hetei alatt feladja, majd sosem jön vissza… aki nem fokozatosan halad, kis lépésekkel, az végül önmagát dobja a sor végére megint.
Jelentős súlyfelesleggel is lehet viszont felsőtestre erősíteni, akar ülő, (ehhez a nagy gumilabdák szuper ideálisak!), akár fekvő testhelyzetben. Bár az izomkondicionálás (ez a típusú) nem éget jelentős zsírt, azok, akik a korábbi semmit váltják fel mell/hát/váll stb erősítéssel, említésre méltó kalóriamennyiséget használnak fel így is, a zéróhoz képest ugye mindenképp.
LÉPD ÁT SAJÁT KORLÁTAID
Tudom, hogy ez ilyen lélekpillangósan vagy coelhósan hangzik, de nagyon is fizikai jelenségről beszélek, mindjárt meg is magyarázom.
Nem lesz könnyű. Ez nem azt jelenti, hogy bele kell halni, de a fejlődés akkor történik, amikor kilépünk a megszokott terhelési zónából és afelett is nyomjuk. Ez azt jelenti, hogy kardiónál pl el KELL jutni arra a szintre, ahol a normál légzéshez képest keményebben kapkodod a levegőt. A szervezet persze ilyenkor azzal reagál, hogy szeretne téged lebeszélni a dologról, hiszen kevés a tevékenységhez az oxigénmennyiség. Neked viszont erre muszáj azt felelni, hogy egy kicsit még bírom. Fél percet. Egy percet. Még ötöt. Tíz perc kellemetlenségbe még soha senki nem halt bele. Ha az életem múlna rajta, tuti bírnám még húsz percig… És így tovább, egyre hosszabban, egyre intenzívebben, egyre kevésbé utálatosan fog menni az egész. De az első 1-2-5-10 perc kellemetlenséget megúszni nem lehet.
Ugyanez a helyzet az izomfejlesztésnél vagy akár a nyújtásnál is. Ma még eggyel több guggolást fogok kibírni, holnap már kettővel. Ma igenis kibírom 20 másodpercig a hátsó combizom nyújtását, holnap talán 25-ig.
Nem az első 10 perc, tíz fekvőtámasz, tíz guggolás fog változást hozni. Az csak út ahhoz az utálatos tizenegyedikhez, ami viszont igen.
Cozumel
